2018.01.05. 13:09
KMKSZ: Ukrajna egyeztessen a kisebbségekkel!
Nyílt levélben kéri Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnöktől Ukrajna előkészületben lévő nemzetiségpolitikai koncepciójának egyeztetését a nemzeti kisebbségekkel és a dokumentum-tervezet elküldését a Velencei Bizottságnak véleményezésre Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője.
Budapest, 2017. november 14. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második ütemérõl tartott sajtótájékoztatón a fõvárosi Duna Palotában 2017. november 14-én. Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsõde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig. MTI Fotó: Mónus Márton
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Mónus Márton
A levél szerint a nemzetiségpolitikai koncepció tervezetével kapcsolatban az ukrajnai nemzetiségek szervezetei számos kérdést és javaslatot megfogalmaztak,
a dokumentum ugyanis szerintük a jelenlegi formájában ellentmond Ukrajna alkotmányának és törvényeinek, s mint ilyen, „másodrendű állampolgárokká degradálja a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó polgárokat”.
Ezért a KMKSZ elnöke azt kéri az ukrán kormányfőtől, hogy a nemzetiségpolitikai koncepció tervezetének végleges szövegét az elfogadása előtt egyeztessék a nemzetiségi kisebbségek szervezeteivel, vegyék figyelembe azok javaslatait, észrevételeit, és küldjék el a tervezetet a Velencei Bizottságnak véleményezésre.
A kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak vezetői a napokban közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat a nemzetiségpolitikai koncepciótervezettel kapcsolatban,
mert – mint rámutattak – a kidolgozására létrehozott bizottságban a nemzetiségek képviselői nem kaptak helyet, ami szerintük azt vetíti előre, hogy Ukrajnában ismét a nemzetiségek képviselőinek érdemi bevonása nélkül akarnak a létüket alapvetően befolyásoló döntéseket hozni.
A dokumentum kívül helyezi magát az ország alkotmányos, nemzetközi jogi és egyéb jogszabályi keretein, azzal érvelve, hogy erre az ukrán nemzet sokéves szovjet elnyomása nyújt morális alapot, miközben a nemzetiségi kisebbségek helyzetének tárgyalásánál ugyanezt már nem kívánja figyelembe venni – állapították meg a nyilatkozatot jegyzők.
A kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak vezetői egyebek mellett sérelmezték, hogy a koncepciótervezet Ukrajna állampolgárait négy kategóriába sorolja, és a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyeket, köztük a magyarokat e hierarchia majdnem legalsó, harmadik szintjére helyezi, államalkotó népnek csupán az ukrán etnikumot ismerve el.
Nyilatkozatuk zárásaként hangsúlyozták: a nemzetiségpolitikai koncepció tervezetét a kisebbségekre nézve diszkriminatívnak és Ukrajna alkotmányával, hatályos törvényeivel, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásaival összeegyeztethetetlennek tartják.
Borítókép: Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második üteméről tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Duna Palotában 2017. november 14-én.
MTI Fotó / Mónus Márton