Rendkívüli tárgyakra bukkantak az önkéntesek az 1849-es cibakházi ütközet helyszínén – galériával

Az 1849-es korabeli forrásokból jól ismert helyszín kutatását tűzte ki célul a szolnoki Damjanich János Múzeum közösségi fémkeresős csapata. Munkájuk során az 1849-es cibakházi ütközet nyomaira bukkantak.

– Cibakháza régészetileg kevésbé kutatott, egy kisebb ásatásról tudunk a múlt századból, amikor egy gazdag avar női sírt tártak fel. Azóta a topográfiai kutatásaink során már több helyszínen bukkantak fel őskori, szarmata kori és középkori leletek is, sőt több új, eddig nem ismert lelőhellyel gazdagodott a település. Ezek közül a mostani kutatás egy igazi ékkő, amiben az írott, történeti források is segítenek. A nagyközségben nagy kultusza van 1848–49-nek, például a cibakházi címeren is egy 1848–49-es csákó látható, de számtalan emlékmű hirdeti a szabadságharc emlékét – mesélt az előzményekről Kiss Henrik Ferenc.

Az 1849-es cibakházi ütközet forrásokkal jól dokumentált időszak

Mint a beszélgetésünkből kiderült, az 1848–49-es szabadságharc már jól dokumentált eseményéről, a cibakházi csatáról, ami egy hídfőharc volt, számos történeti forrás áll rendelkezésre, katonai jelentésektől kedve vázlatrajzokon át a korabeli visszaemlékezésekig.

– magyarázta F. Kovács Péter, a Damjanich János Múzeum régésze.

Hankó Tamás és Kiss Henrik Ferenc lelkesedésének köszönhetően a helyszín szépen lassan a tudományos érdeklődés központjába került.

– Hankó Tamás állt neki a munkának először még 2021-ben, mi 2022-ben folytattuk a kutatást. Nagy mennyiségű, 1849-es harcokhoz köthető tárgyi emléket gyűjtöttünk, amelyek a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégészeti Osztályához kerültek – vette vissza a szót Kiss Henrik Ferenc.

Minden négyzetmétert átvizsgáltak, a koordinátákat egy szóródási térképre vitték fel, ezzel kapták meg a csata kiterjedését.

– Az jött ki az egészből, hogy a magyar oldalon kilőtt és osztrák oldalon becsapódott lövedékek képezik a leletanyag 95 százalékát. A magyar oldalon viszont nem találtunk szinte semmit. A magyar állások elsősorban a magasparton helyezkedtek el, ez a helyszín mára viszont teljesen beépült. Az osztrák csapatokat érintő területeken földművelés zajlik – részletezte.

Az első kutatások pozitív eredménye lelkesítette az önkénteseket

Először tehát a cibakházi hídhoz közeli területen dolgoztak, ahol 2023-ban egy napelempark épült. Ezen, a ma már sajnos nem kutatható helyszínen sikerült azonosítani a csata különböző maradványait: ólomlövedékek és felrobbant ágyúgránát repeszek formájában. Mivel ez a kutatás pozitív eredménnyel járt, fellelkesülve úgy döntöttek, hogy a sáncot is jobban meg kellene vizsgálni, így jött a képbe a Magyar Nemzeti Múzeum csapata.

– A Tiszazugi Földrajzi Múzeum pályázati forrásából finanszírozták a sánc teljes 

• geodéziai, 
• geofizikai és 
• drónos felmérését.

Ennek az eredménye egy 3 dimenziós terepmodell. Rengeteg olyan információval rendelkezünk, amelyről korábban nem tudtunk. A forrásoknak megvan a maga korlátja, a leletek egy csomó új információt szolgáltatnak a fegyvertípusokról, arról, hogy a területen hol voltak intenzívebb összecsapások, a sánc szerkezetéről, méretéről, a belső struktúrájáról – sorolta F. Kovács Péter.

Háromdimenziós terepmodell készült a cibaki sáncról 

A két szakember meg is mutatta az elkészült képet.

– Az látható itt, hogy egy hatszögletű objektumról van szó, amelyet árok vesz körbe és voltak az ágyúállások. Ezek az ágyúk fogadták először az 1849. február 24-én, az északi irányból támadó osztrák csapatokat. Az egésznek az a legnagyobb érdekessége, hogy az 1848-49-es szabadságharcból lényegében csekély számú, eredeti, földből emelt védmű az, ami valamilyen szinten megmaradt, de ilyen rendszer a mai Magyarország területén ilyen jó állapotban, mint Cibakházán nincs még egy. Unikális épített öröksége ennek a korszaknak és a térségnek – emelte ki a régész.

Országszerte egyedülálló a leletegyüttes, amire bukkantak

Néhány tucat ólomgolyó vagy egy zsáknyi gránátrepesz, végülis önmagukban véve csak fémdarabkák, de a belőlük kiolvasható információk valódi tudományos értéket képviselnek. A fémkeresőzéssel töltött hónapok bebizonyították, hogy alapvetően nem régészeti lelőhelyről van szó, a leletek szinte mindegyike az 18–20. századhoz köthető.

– Azt még érdemes tudni a helyszínről, hogy a 18. században itt egy folyami átkelőhely működött, még nem állt a cibaki híd. A 1830-as évekig csak komp üzemelt. A Közép-Tisza vidék fontos stratégiai pontjának bizonyult. Ennek köszönhetően hatalmas bevételre tettek szert, többféle pénzérme is előkerült, ami ezt bizonyítja – fejtette ki az önkéntes.

Néhány évtizeddel később megépült a Sváb Gyula kastély, amelynek tárgyi emlékeit és eszközeit ugyancsak megtalálták. Nemcsak a hadileleteket, hanem minden egyéb tárgyat is koordinátákkal dokumentáltak, hogy később visszakövethető és kutatható legyen a jövőben.