Sport

2011.07.24. 17:19

Zsolnai Róbert visszatért a MÁV FC-hez

Ugyan csak két hete kezdte meg felkészülését a másodosztályú labdarúgó bajnokságra a Szolnoki MÁV FC tavaszhoz képest alaposan átalakított gárdája, ám gyakorlatilag már most kész az új vezetőedző, Romanek János kerete.

Gelei József

Soccer players

Fotó: Getty Images

Egy évvel ezelőtt, 2010 nyarán éppen az okozta a legerősebb fejfájást a Szolnoki MÁV FC akkori vezetőinek, hogy az elhúzódó másodosztályú bajnokság miatt nem maradt elegedendő idejük az NB I-be jutott csapat megerősítésére. Most éppen fordított a helyzet, az élvonalbeli pontvadászat már május végén befejeződött, így a tulajdonos-váltást követően nem okozott különösbb gondot új alapokra helyezni a kék-fehér gárda működését.
- Amikor elvállaltam a MÁV FC első csapatának vezetőedzői posztját, azt kértem a klub irányítóitól, hogy próbáljuk meg úgy intézni, lehetőleg egy hónappal a bajnoki rajt előttre álljon össze az új keret, s úgy utazzunk el az egyhetes edzőtáborba - felelte érdeklődésünkre vasárnap délelőtt a játékosként magyar bajnoki címmel is büszkélkedhető szakvezető, Romanek János. - Nos úgy tűnik, sikerült tartani az eltervezett menetrendet, azzal a 24 játékossal dolgozhatok együtt a héten Sárváron, akire a bajnoki pontvadászat során is számítok.

Pedig nem lehetett egyszerű feladat Földi Sándor ügyvezető részéről egy ilyen mértékű vérátömlesztést levezényelni, mint amilyenen a kék-fehér egylet átesett. A jelek szerint azonban sikerült olyan feltételeket teremteni a Tiszaligetben, mely vonzó lehet a fiatal, feltörekvő generáció, illetve a Szolnokon nevelkedett, ám a közelmúltban "idegenben" szerepelt játékosok számára. Mile Krisztián, Ulvicki Mihály és Pintér László hazatért a MÁV FC-hez, az U21-es válogatott Szeleczky Alex és Ki Róbert a másodosztályú felcsútiak, Szepessy Róbert az NB I-es Kaposvár, Tóth Zoltán kapus a Kecskemét, míg Mundi Roland a Vasas mezét cserélte el a szolnokiak kék-fehér szereléséért.

- Nagy örömömre ismét sorainkban köszönthetjük szurkolóink egyik tavaszi kedvencét, Zsolnai Róbertet. A hórihorgas csatárt mindenképpen szerettem volna itt tartani, s a napokban sikerült is megegyeznünk a remekül fejelő, erőszakos támadóval. Az edzőtáborban egyetlen olyan új fiú lesz velünk, akinek a sorsa kérdéses. A felcsúti Papp Szilárd átigazolása sérülése miatt kérdéses.

A MÁV FC együttese vasárnap ebéd után elutazott az egyhetes sárvári edzőtáborozásra, ahol a tréningek mellett három felkészülési mérkőzés (Sárvár, Veszprém, Ajka) vár a gárdára.

Gelei József -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!