2013.05.14. 15:05
Baba és mama is egészséges a kockázatos műtét után
A baba és az édesanyja is jó egészségnek örvend, a körülményekhez képest mindketten jól vannak – tudtuk meg az aggódó szolnoki édesapától, akinek feleségén különleges műtétet hajtottak végre a napokban Kecskeméten.
Mother with sleeping baby
Fotó: Getty Images/BananaStock RF
Amint azt korábban megírtuk, a szolnoki kismama császármetszéssel hozta világra a kisfiát, majd ezt követően – mivel rosszindulatú méhnyak daganatot állapítottak meg esetében – eltávolították a méhét. A terhesség 33. hetében lévő várandós asszonyról még márciusban derült ki, hogy rosszindulatú méhnyakrákja van. Az ezzel járó műtétet kellett úgy időzíteni, hogy mind az anyának, mind pedig a magzatnak jó legyen.
Az asszony az elmúlt időszakban a szolnoki Hetényi Géza Kórházban feküdt, és ott készült a kecskeméti műtétre. Múlt csütörtökön azonban kiderült, hogy a magzat életfunkciói jelentős mértékben romlottak, és mindössze egy-két nap maradt a műtétre. Ennek lényege az volt, hogy a gyermeket „kiemelték” az anyából, a császármetszéssel együtt pedig elvégezték a másik műtétet is. Pénteken aztán hat órás, sikeres operáció során megszületett Józsika és édesanyját is megfelelő módon ellátták.
További részletek az Új Néplap keddi számában.