Labdarúgás

2024.08.28. 21:14

Megszerezte első pontját a Szolnoki MÁV – galériával

Először fogadott ellenfelet az NB III. idei szezonjában a Szolnoki MÁV. Horváth Csaba együttese ugyan hátrányból fordítani tudott, egy öngólnak köszönhetően viszont mégsem tudta megtartani előnyét.

Kovács Levente

Először játszhatott saját közönsége előtt a Szolnoki MÁV az idei NB III-as szezonban, azonban a Tiszaligeti Stadion pályájának felújítása miatt Cegléden fogadta a Hódmezővásárhelyet Horváth Csaba együttese. Nem voltak egyszerű helyzetben a Tisza-partiak, hiszen a hétvégi százhúszperces mérkőzést követően pár nappal ismét pályára kellett lépniük, ami meglátszódott a teljesítményen.

 Szolnoki MÁV, NB III., labdarúgás
A kék mezes Szolnoki MÁV egy ponttal gazdagodott a Hódmezővásárhely ellen
Fotó: Mészáros János

Szolnoki MÁV FC–Hódmezővásárhelyi FC 2–2 (1–1)

Cegléd, 200 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Szabó F., Vilmányi S.)

Szolnok: Csáki – Pinto, Kardos, DUDOK, Sitku – Tisza (Bogdán, 61.), Kópis, Lengyel B. – Dósa (Lengyel G., 73.), ANNUS (Barna V., 85.), IVÁN M. Edző: Horváth Csaba.

Gólszerzők: Kardos (17. – tizenegyesből), Iván M. (64.), ill. Sipos G. (6.), Kardos (68. – öngól).

A mérkőzés gyors vendég góllal indult, egy szélről érkező visszapassz után Sipos Gábor lőtt Csáki Kálmán kapujába. Ezt követően főleg a MÁV dominált, fölénye azonban meddő volt. Tíz perccel gólt követően Annus Árpád kapott egy labdát a félpályánál, szólóját követően pedig csak szabálytalanul tudták őt megállítani. Történt mindez ráadásul a büntetőterületen belül, így tizenegyeshez jutottak a Tisza-partiak, amit Kardos Norbert magabiztosan vágott a hálóba, 1–1. A folytatásban kissé leült a játék, a Szolnoknál volt többet a labda, helyzet azonban egyik kapu előtt sem alakult ki, a két találaton kívül még a vendégeknek volt egy kapura menő lövése, azonban az sem volt pontos, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A fordulást követően sem változott sokat a játék képe, a második félidő derekán Dósa Zsombor beadását Iván Milán fejelte kapura, amit először védett még Vaits Marcell, a kipattanónál viszont Iván már nem hibázott. Sokáig viszont nem örülhettek a szolnokiak, négy perccel később egy vendég beadás ugyanis Kardos fejéről a saját kapujába pattant a labda, 2–2. A folytatásban a Hódmezővásárhely átvette az irányítást, több veszélyes helyzetet is kidolgozott, a legnagyobb lehetősége akkor adódott, amikor Kópis Róbert eladott labdáját követően ziccerben mehetett a csongrádiak támadója, aki végül Csáki kezébe lőtt. Az utolsó percekben ment a győzelemért a MÁV, azonban szögletei rendre pontatlanok voltak, így maradt a 2–2-es végeredmény.

Horváth Csaba: – Gratulálok a csapatomnak! Egy százhúszperces kupameccs után minden erőnket mozgósítottuk, sikerült hátrányból fordítanunk, előnyünket viszont sajnos nem tudtuk megtartani, a meccs végére pedig elfogyott az erőnk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában