Vízilabda

2024.07.08. 17:00

Remek hajrával vb-elődöntős az U18-as csapat

A magyar U18-as válogatott bejutott a Buenos Aires-i világbajnokság elődöntőjébe, miután 13–12-re legyőzte Görögországot a legjobb nyolc között.

Kiss Ádám

Magyarország–Görögország 13–12 (3–5, 4–2, 4–2, 2–3)

Magyar gólszerzők: Tóth 4, Balogh, Nagy 3-3, Benedek, Haverkampf, Paján 1-1.

Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

Felváltva estek a gólok a mérkőzés elején, azonban a mieink 5–3-as hátrányba került az első negyed végére. A folytatásban a görögök kétgólos előnyüket gyorsan háromra növelték, azonban egy 3–0-s rohammal  döntetlenre hozta a találkozót Korényi Balázs szövetségi edző együttese.

A fordulás után átvette a mérkőzés irányítását a nemzeti csapat, 11–9-el várta a záró játékrészt, ahol azonban ezúttal az ellenfélnek sikerült egalizálnia az eredményt, 12–12. Negyvennyolc másodperccel a lefújás előtt Balogh Botond góljával ismét átvettük a vezetést, amit meg is tudtunk tartani a mérkőzés végéig. A Szolnoki Dózsa játékosa, Cseh Maxim ezúttal nem talált be.

Az Olaszország elleni elődöntőt kedden hajnalban 1.30-kor játssza a csapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában