Atlétika

2024.07.31. 16:33

Kocsis Luca két számban is magyar bajnok lett Szolnokon – galériával

Ismét Szolnokon gyűltek össze az ország legjobb utánpótlás-atlétái, ugyanis vármegyeszékhelyünkön rendezték meg az U20-as és U23-as Magyar Bajnokságot. A Véső úti Sportközpontba érkeztek a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola versenyzői, valamint a Mezőtúri AFC is delegálta egy sportolóját a megméretésre.

Kiss Ádám

Két napon keresztül küzdöttek az atléták a magyar bajnoki címekért az U20-as és az U23-as korosztályokban, vármegyénk sportolói pedig három aranyérmet is szereztek a Véső úti pályákon.

Kocsis Luca, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola, atlétika, síkfutás
Kocsis Luca (balra) két aranyat szerzett a Magyar Bajnokságon
Fotó: Kiss János

Az U23-as korosztályban a 100 méteres és a 200 méteres távon is az első helyen futott be a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola sprintere, Kocsis Anna Luca.

Százon az első előfutamból 12.13 másodperces idejével kvalifikált a döntőbe, ahol javítani tudott korábbi eredményén, 12.01-el lett magyar bajnok. Ugyanezen a versenyen indult Kovács Léna is, 13.56-os ideje azonban nem volt elég a fináléhoz.

Kocsis kétszázon futott 24.83-as selejtezős idejével nem volt kérdés a döntőbe jutás, de ezen a távon is javítani tudott, 24.21 másodperc volt a győztes idő.

– Sikerült végrehajtani azt, amit elterveztünk az edzőmmel, ami jelen esetben az volt, hogy megnyerjem mind a két számot – mondta lapunknak Kocsis Luca. – Sajnos a felkészülésem nem sikerült olyan jól, mint tavaly az időeredmények szempontjából, de tudomásul vettük, hogy idén nem futok országos csúcsot, és nem javítok egyéni csúcsot sem. Ebben a szezonban még egy versenyem lesz, szeptemberben a csapatbajnokságon veszek részt, majd pedig elkezdjük az alapozást a jövő évre.

Súlylökésben Tóth-Rácz Luca lett az idei U23-as bajnok, második dobásából 13.93 méteres eredményt ért el, ami még úgy is elég volt az aranyéremhez, hogy a negyedik, ötödik és hatodik próbálkozása érvénytelen volt.

További eredmények

U23

Férfi 100 méter: 7. Szabó Dániel, 11.37 másodperc.

Férfi távolugrás: 8. Szabó Dániel, 6.09 méter.

Női gerelyhajítás: 5. Nagy Viktória, 41.07 m, 8. Szécsi Kitti Alexandra, 29.39 m.

U20

Férfi 100 méter: 7. Medgyessy Máté, 11.26 mp.

Férfi 200 méter: 4. Medgyessy Máté, 22.01 mp.

Férfi 1500 méter: 11. Tószegi Tamás, 4:32.88 perc.

Férfi 5000 méter: 11. Tószegi Tamás, 17:45.55 p.

Férfi hármasugrás: 6. Nagy Kristóf József (Mezőtúri AC), 12.21 m.

Női 100 méter: 7. Ecseri Angéla, 13.15 mp.

Női 200 méter: 5. Ecseri Angéla, 25.89 mp.

Női 400 méter: 12. Ecseri Angéla, 62.45 mp.

Női diszkoszvetés: 7. Báthori Virág, 32.01 m.

Női gerelyhajítás: 5. Sánta Anasztázia 38.79 m.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában