Utódlás

2024.07.19. 19:54

Fontos változások várhatók a vb-bronzérmes magyar ejtőernyős válogatottnál

Varga Tamás a dobogó második fokára-, Bánszki felfelé-, Várnagy kiugrott, Asztalos pedig még hosszú évekig ugrana. A szolnoki katonákkal feltöltött „ötven pluszos” ejtőernyős magyar válogatott jelentősen kicserélődhet legutóbbi vb-sikerük után.

Mészáros Géza

Magyarország második alkalommal volt házigazdája a Nemzetközi Katonai Sporttanács (International Military Sports Council – CISM) által koordinált Katonai Ejtőernyős Világbajnokságnak. Mindkétszer Szolnok város, illetve a Szolnokon települt MH Kiss József 86. Helikopterdandár volt a nemes versengés vendéglátója, melyek megszervezését és lebonyolítását a CISM vezérkara egyaránt kiválóra minősített.

ejtőernyős válogatott
A magyar katonai ejtőernyős válogatott a szolnoki vb legidősebb korátlagú csapata volt
Fotó: Schoff Gergely (honvedelem.hu)

Régóta összeért a csapat, de tagjai felett telik az idő

A magyar ejtőernyős válogatott – amely jelenlegi összetételében tulajdonképpen megegyezik a nemzetközi katonai (CISM), valamint a civil (FAI) szervezetek által szervezett megmérettetéseken – a célbaugró versenyszámban hosszú évek óta a világ élvonalához tartozik. Már azelőtt is, hogy 2016-ban Oroszországban világbajnokok lettek (CISM), a 2012-ben Dubaiban megtartott FAI vb-n harmadik helyezést értek el, később, 2017-ben pedig a 41. CISM világbajnokságról is bronzéremmel a nyakukban térhettek haza Németországból.

A magyar katonaválogatott hovatovább egy évtizede majdnem ugyanabban az összeállításban szaporítja ugrásai és érmei számát. A most lezárult, hazai szempontból eredményesnek – a csapat bronz-, Varga Tamás egyéniben ezüstérmet szerzett – mondható világbajnokság vélhetően egy korszakot is lezárt. És bár hasonló búcsúztatás megtörtént már hat-nyolc évvel ezelőtt is, a „fiúk” minden évben újra és újra nekiveselkedtek egy újabb versenyszezonnak. Történt mindez azért, mert a generációváltás azóta sem sikerült, illetve a 2022. május 11-én elhunyt, és a tehetséges és a fiatal Gál Szabolcs főtörzsőrmester tragikus halálával ismét vissza kellett nyúlni a rutinos, nemzetközi verseny-tapasztalatokkal rendelkező idősebb nemzedék tagjaihoz.

Éveik számával nő érmeik száma is

A nemrégiben Szolnokon megrendezett és véget ért 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon a magyar válogatott (Bánszki Tamás százados, Varga Tamás zászlós, Hirschler Gábor zászlós, Gőgös Péter zászlós, Asztalos István tartalékos zászlós) a maga ötvenpluszos tagjaival felállva a legidősebb átlagéletkorú csapat volt. Közülük Asztalos idén hatvan éves, aki 1987 óta erős láncszeme a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottjának:

– Én 1980-ban ugrottam először. Amikor tizenhat éves kamaszként az ejtőernyős sportnál ragadtam és később a válogatott tagja lettem, évi ötszázat ugrottunk. Majd hivatásos katonaként évi háromszáz ugrást tudtam teljesíteni. Most, hogy nyugdíjas vagyok és nagyrészt csak versenyzem ez a szám lecsökkent évi százötvenre – avatott be minket a részletekbe Asztalos zászlós, aki, amikor a jövőjéről firtattuk, határozottan kijelentette, továbbra sem tervezi a visszavonulását. Minek is, hiszen egyelőre a láthatáron sincsenek az újoncok…

– Még 2017-ből van egy egyéni bronzérmem a németországi vb-ről, ahol csapatban is harmadikok lettünk, most pedig a dobogó második fokára ugrottam.

– Már nagyon közeledik a pályafutásom vége, de a sort szívesen zárnám egy egyéni aranyéremmel – mondta felszabadultan Varga Tamás. – Ám őszintén mondom, nagyobb az örömöm, hogy a 2017-es csapatbronz és a 2018-as csapatarany után a mostani csapat-harmadik helyet elértük a társakkal, akikkel évtizedek óta nem csak kollégák, de barátok is vagyunk – jelezte a szolnoki zászlós.

Ejtőernyős vb
Varga Tamás éremkollekciója már egyébként is jelentős, de még bővítené
Fotó: Nagy Balázs

A visszavonulás gondolatával foglalkozik viszont Várnagy Gyula alezredes, a Nemzetközi Katonai Sporttanács ejtőernyős szakágának magyar, ráadásul szolnoki versenybírója, aki az idei vb-n még szerepet kapott.

Ejtőernyős vb
A szolnoki Várnagy Gyula nemzetközi versenybíró is a visszavonulás gondolatával foglalkozik
Fotó: Nagy Balázs

Ám a napokban kiderült, nem lesz magyar képviselet nélkül a CISM. Sőt!

Magyar elnöke lett a Nemzetközi Katonai Sporttanács ejtőernyős szakosztályának

– A katonai szervezet égisze alatt versenyzőként az utolsókat ugrottam Szolnokon, mert egy fontos megbízást kaptam és vállaltam el a Nemzetközi Katonai Sporttanácstól – mondta Bánszki Tamás százados, a magyar válogatott csapatkapitánya a záróünnepségen, miután átvette a stafétát Gernot Rittenschobertől, a CISM ejtőernyős szakosztály elnökétől.

– Átveszem a szerepet, diplomáciai útra térek, mert úgy érzem, nekem most már így kell segítenem ezt a nagy családot.

– Mi, a válogatott tagjai abba a korba léptünk, hogy meg kell találnunk a következő nemzedéket, a következő generációt, akinek át tudjuk adni a tudásunkat! – hangsúlyozta Bánszki, aki a „civil” válogatottban még folytatja eddigi sikeres sportpályafutását. Az ejtőernyős Világkupa-sorozat például vele is, hamarosan folytatódik, a katonai vb-n bronzérmes csapatunk a napokban Csehországba utazik, és Plzeň-ben nyitnak majd ernyőt...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában