Ünnep

6 órája

Fény járta át Szolnokot a képzőművészet által – videóval

Fény ragyogta be a várost. Nívós kiállításokkal és színes programokkal várta a közönséget a Képzőművészet Ünnepe Szolnokon.

Rimóczi Ágnes

Október 18., Szent Lukács napja. Lukács az orvosok védőszentje, de a festők is védőszentjükként tisztelik. Ezen a napon ünnepeljük a magyar festészet napját, s ehhez kapcsolódóan rendezték meg a Képzőművészet Ünnepe Szolnokon programsorozatot. A szombati kiemelt rendezvény ezúttal is nívós kiállításokkal és kapcsolódó programokkal várta a szolnoki és természetesen az országos közönséget.

Képzőművészet Ünnepe Szolnokon
A Képzőművészet Ünnepe Szolnokon programsorozat alkalmából megnyílt, Fény című tárlat egyik helyszíne volt a szolnoki Aba-Novák Agóra
Fotó: Kiss János

A művésztelepen, a könyvtárban, az Agórában és a Zsinagógában egymás után nyíltak meg a kiállítások, melyeket a képzőművészet ünnepe kötötte össze. Mindegyik tárlat középpontjában, ahogyan a szervezők, a művészet jó ismerői kiemelték: az alkotó és befogadó közötti találkozás állt.

A programsorozat fő eseménye a Szolnoki Képzőművészeti Társaság 2024-es, Fény című kiállításának megnyitója és a díjátadója volt. A két helyszínes kiállítás az Aba-Novák Agóra galériájában és a Szolnoki Galériában nyílt meg és csaknem 120 művész alkotásait sorakoztatja fel.

Az elöljárók is méltatták Szolnok művészeti életét

A tárlatmegnyitón dr. Kállai Mária kiemelte: Szolnok egyik védjegye gazdag kulturális élete, melynek egyik kiemelkedő eseménye ez az ünnep.

– Gratulálok az alkotóknak, a szervezőknek és a díjazottaknak – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.

A kiállítást és a szolnoki képzőművészeti életet méltatta a városvezető is.

– Olyan teremtő találkozásokra ad alkalmat ez az esemény, olyan szakmai eszmecserék és baráti kötelékek születnek itt, amelyek nemzetközi jelentőségűvé emelik a Szolnoki Művésztelepet. Az itteni művészeknek köszönhetjük Szolnok szívét – hangsúlyozta Györfi Mihály.

Két művész kapott életműdíjat

A rendezvény keretében került sor a díjátadókra. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ díját kapta Révi Norbert szobrászművész, a Szolnoki Művésztelep Kertgalériájának különdíját Horváth Krisztián festőművész vehette át. A Damjanich János Múzeum különdíját Baksai József Munkácsy-díjas festőművésznek ítélték oda, Gácsi Mihály-díjban részesült Dóró Sándor képzőművész, a Drezdai Művészeti Akadémia címzetes egyetemi tanára, a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott díjat pedig Boros Miklós János szobrászművész, a Debreceni Egyetem docense kapta.

Aba-Novák Életműdíjat Krajcsovics Éva festőművész és Csikai Márta szobrászművész vehetett át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!