Labdarúgó NB I

2 órája

Zalaegerszegen is folytatta jó sorozatát az Újpest

Az Újpest kétgólos győzelmet aratott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

MW

Az Újpest kétgólos győzelmet aratott Zalaegerszegen

Forrás: zaol.hu

Fotó: Szekeres Péter

Remekül kezdett az Újpest, amely már a negyedik percben betalált, de ezt a gólt a labdaszerzéskor elkövetett szabálytalanság miatt még érvénytelenítette a bíró, nem sokkal később viszont egy bal oldali szöglet után tényleg vezetést szereztek a fővárosiak Brodic fejesével. 

Bő negyedóra elteltével megduplázta előnyét a lila–fehér csapat, mert a Medgyes kezezéséért megítélt büntetőt Ljujic magabiztosan értékesítette.

 Ezt követően viszont fordult a kocka, a hazaiak ziccereket dolgoztak ki, Mim egymaga egyenlíthetett volna, csakhogy hat méterről óriási helyzetben kétszer sem találta el a kaput. A szünetig hátralévő időben is fölényben futballoztak a zalaiak, de hasonlóan nagy helyzetet nem tudtak kialakítani.

Térfélcserét követően mindkét csapat előtt adódtak nagy helyzetek, de a ZTE járt közelebb a szépítéshez: Medgyes lövése a keresztlécen csattant, egy ízben pedig Piscitelli védett nagyot. 

Az első húsz percet leszámítva a kék-fehérek hiába játszottak jobban és veszélyesebben, minden helyzetüket kihagyták, ezért a lehetőségeivel jobban sáfárkodó, illetve szervezetten és fegyelmezetten védekező Újpest 15 év után elvitte mindhárom pontot Zalaegerszegről, amely így kieső helyre esett vissza a tabellán.

A lila–fehérek sikerükkel öt kör óta veretlenek, ebben a periódusban pedig mindössze egyetlen gólt kaptak.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 0–2 (0–2)

---------------------------------------

Zalaegerszeg, 4974 néző, v.: Bognár

gólszerzők: Brodic (7.), Ljujic (17., 11-esből)

sárga lap: Bakti (52.), Sankovic (58.), Dénes (75.), illetve Horváth K. (57.), Tamás (71.), Duarte (75.), Brodic (79.)

Zalaegerszegi TE FC:

--------------------

Gundel-Takács - Szendrei, Evangelu, Várkonyi, Medgyes, Mim - Bakti (Krajcsovics, 71.), Sankovic, Kiss B. (Ipalibo, a szünetben) - Dénes (Németh D., 81.), Fucak (Croizet, a szünetben)

Újpest FC:

----------

Piscitelli - Bese, Nunes, Duarte, Fiola, Tamás (Gergényi, 74.) - Ljujic (Geiger, 87.), Lacoux, Helmich (Onovo, 60.) - Brodic, Horváth K. (Mucsányi, 60.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában