Fesztivál

2024.08.15. 17:00

Ingyenes szabadtéri Nox nagykoncert is színesíti az idei Fény Napokat

Mozgalmasan telik majd az augusztus 20-i hosszú hétvége Jászfényszarun. A Fény Napok és Fesztivál idén is színes programkínálattal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Illés Anita

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg a Fény Napokat és Fesztivált Jászfényszarun. Szombaton 1Úton közösségi zarándoklat lesz a Mária úton, Boldog, Jászfelsőszentgyörgy és Jászfényszaru települések részvételével. 19 órától éjszakai horgászversenyre várják a pecásokat a kalapgyári tavaknál. 

nox, Fény Napok
A Nox együttes is fellép augusztus 19-én a Fény Napok és Fesztivál keretében Jászfényszarun
Forrás: Facebook.com/Nagy Tamás - NOX

A Fény Napok sztárvendége a Nox együttes lesz 

Augusztus 19-én, hétfőn 10 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Ház színháztermében rendezik meg a Szent István napi díszünnepséget, melyen az új kenyér megszentelése után helyi kitüntetéseket adnak át. A Bedekovich sétányon egész nap kirakodóvásárt tartanak, 9 órakor veterán járműtalálkozó kezdődik a templomkert körül. 9 órakor lesz a X. Jászfényszarui Művésztelep kiállítás megnyitója a művelődési házban. Délután is izgalmas programokkal készülnek a szervezők, 14 órától egészen 19 óráig Legózz velünk! családi tudományos játszóház és népi játszótér szórakoztatja a kicsiket és a nagyokat a FÉBE-színpadon és környékén. A veterán járművek látványos felvonulása 15 órakor kezdődik. A Fény Napok sztárvendége a Nox együttes lesz, 20.30-kor adnak nagykoncertet a Bedekovich sétányon, majd a tűzijáték után after party-disco veszi kezdetét. Augusztus 20-án 8 órakor ünnepi szentmisét tartanak a római katolikus templomban, a kemence ünnepe 15 órakor kezdődik a tájházban. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!