2024.08.18. 14:30
Észtországból Ford Sierrával érkeztek filmesek Szolnok Tallinn városrészébe
Szalay Ferenc az Ormos parkban fogadta a baltikumi forgatócsoportot.
A közelmúltban egy észt forgatócsoport vendégeskedett Szolnokon. Érkezésükkor felkeresték Szalay Ferenc polgármestert is, aki stílszerűen a Tallinn városrészben, az Ormos parkban fogadta a stábot.
Mint azt a városvezető a közösségi oldalán írta, az észt forgatócsoport a készülő, világjáró műsoruk nevéhez (Sierraga) méltón két old timer, Ford Sierra típusú személygépkocsival érkeztek Szolnokra, melyek közül az egyiket Szalay Ferenc is kipróbált.
Az interjú során szóba került, hogy az akkor Észt Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosának számító Tallinn és Szolnok megye, illetve Tallinn és Szolnok város között az 1960-as években jött létre együttműködési megállapodás. Azokban az években, majd azt követően, jó néhány évtizedig a „testvéri” kapcsolat erős és sok szálú volt. Ekkortól neveztek el itt is, ott is tereket, utakat Szolnokon és Tallinnban is egymásról.
A balti fővárosban még ma is egy étterem, egy szupermarket és egy buszmegálló is a Szolnok nevet viseli, míg a Jászkunság fővárosában egy egész, az ötvenes évek végétől épülő új városrész kapta meg a Tallinn nevet, ahol a legendás Tallinn Mozi is működött.
Magyarország jogi értelemben egyébként 1921. február 24-én ismerte el Észtországot, ám a történelem a paragrafusokat is átírta A náci Németországgal 1940-ben kötött egyezménynek megfelelően a Szovjetunió megszállta és a nagy vörös birodalmához csatolta Észtországot.
Amikor Észtország függetlenné vált 1991-ben, Tallinn újra főváros lett, és Szolnokkal a kapcsolat megszakadt. A Tisza parti város azonban talált egy új észt testvért: Rakvere lépett a balti főváros helyére.
A szolnoki városvezető a bejegyzésében azt is felemlegette, hogy a két nemzet közötti kötelék egyébiránt is erős, hiszen a Finnugor Népek Baráti Körének ugyanis komoly érdemei vannak az észt-magyar kapcsolatok elmélyítésében…