GASZTROFESZTIVÁL GALÉRIÁVAL

2018.07.06. 20:00

Elrajtolt a negyvenedik Tiszafüredi Halasnapok

Karneváli felvonulással indult az idei Halasnapok.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

A Tisza-tó régió évről évre legnagyobb tömeget megmozgató fesztiválja, idén ünnepli negyvenedik születésnapját.

A Fő út mentén ácsorgó, nézelődő néhány ezres tömeg várta pénteken délután a karneváli felvonulást. Hangos zene, látványos produkciók, helyi és vendég művészeti csoportok vonultak végig a belvároson.

Már 1978 óta hagyomány, hogy mindig felvonulással indult a fesztivál. Több száz zenész, táncos és előadó táncolta, sétálta végig a Városháza és a Halastér közötti közel három kilométeres távot.

A jubileumi Halasnapok megnyitóján megjelent Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

Köszöntőt mondott Komolay Szabolcs, a díszvendég Debrecen alpolgármestere, valamint Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere.

A következő két napban színpadra lépnek a magyar könnyűzenei élet neves zenekarai. Koncertezik például Deniz, Majka, Kowalsky meg a Vega, valamint a Tankcsapda. Idén is megrendezik szombaton a Tiszai Halételek Gasztrofesztiválját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!