2024.09.08. 11:25
Az újszászi idősotthonba is betoppantak a motoros felvonulás résztvevői – videóval, galériával
Újszászon idén is nagy érdeklődés övezte a város napi rendezvényeket. Ezek közül a szombati motoros felvonulás volt a leglátványosabb.
Gyönyörű kétkerekűek gördültek végig a település utcáin, hangjuk minden bizonnyal muzsikának hatott a száguldás szerelmeseinek. Az ország több pontjáról érkeztek a motoros felvonulás résztvevői, volt aki quadra pattanva csatlakozott a menethez.
Fullajtár Sándor „Sumák" Tiszasülyről érkezett pompás motorjával. Bár a felvonulás hagyománynak számít, ő maga először vett részt rajta. Sőt, a szervező Lowland Bikers Alföldi Motoros Egyesület csapatához is éppen aznap készült csatlakozni.
Újszászi motoros felvonulás
Fotók: Nagy Balázs
– Nagyon szeretek motorozni, már 1984 óta a motorok szerelmese vagyok – árulta el.
Ugyan kihagyott húsz esztendőt, de hét éve ismét rátalált az a különleges életérzés, azóta rója az utakat. Túrákra, felvonulásokra jár, szívesen jött Újszászra is.
Idén huszonöten vettek részt a motoros felvonuláson
Tamás Sándor „Bratyó", az idén húsz éves Lowland Bikers Alföldi Motoros Egyesület vezetője is nyeregbe pattant.
– Itt mindenki kap becenevet. Van aki külön kéri is, másra meg csak úgy ráragad – mesélte, miként történik náluk a névadás. Sándor elárulta, másik rendezvényt is tartottak a nyáron, majd a városnapi felvonulás következett a naptárukban.
– Volt amikor hetven, hetvenöt motorossal vonultunk végig az utcákon. Idén úgy néz ki legfeljebb húszan, huszonöten leszünk – vélte még a program kezdete előtt.
A felvonulás nagyjából harminc percig tartott, közel öt kilométeren át kanyarogtak a város útjain a lélegzetelállító külsejű motorok és pilótáik.
A helyi idősek otthonába is ellátogattak a résztvevők
– Egyebek mellett az idősek otthonát is útba ejtjük, tavaly is nagyon örültek nekünk – mesélte Tamás Sándor.
A csapat alapvetően tizenkét tagot számlál, ehhez a létszámhoz csatlakoznak az ilyen eseményeken a további résztvevők.
Ezúttal huszonöten vettek részt a felvonuláson, hangos dudálással, gázadással jelezték, hogy megkezdődött a program. A lelkes csapatot mindenhol kíváncsi tekintetek fogadták.
Még Egerből is érkeztek látogatók a rendezvényekre
A város napi rendezvények egyébként már előző nap elkezdődtek, a legtöbben az Ossian koncertre voltak kíváncsiak, Gyömrőről, Nagykőrösről ,Ceglédről, de még Egerből is érkeztek érdeklődők. Általában az esti programok vonzzák a legtöbb látogatót, a fellépők mellett különféle árusok, ugrálóvár és fesztivál hangulat várta a látogatókat.