2 órája
A szakadó eső ellenére sem maradt el a haltelepítés a Tiszai Hal Napján – galériákkal és videóval
Ugyan a legtöbb programnak nem tett jót a zuhogó eső, még így is maradt olyan esemény, ami a rossz idő ellenére is népszerű volt az idei Tiszai Hal Napja és Sparhelt Fesztivál szombati napján. Ahogy a korábbi években, az idei haltelepítés során is kecsegéket engedtek a Tiszába.
Bár a szórakoztató programoknak és a főzésnek nem kedvezett a szakadó eső, a haltelepítés még mindig sok családot vonzott a Tiszai Hal Napja és Sparhelt Fesztivál első napján, szombaton.
Az idei haltelepítés is a kecsege foghatóvá válásáról szólt
Összesen 600 darab, 35 dekagrammos egyedi azonosítószámmal ellátott kecsege került a Tiszába, a haltelepítés leglelkesebbjei idén is a gyerekek voltak.
Haltelepítés Szolnokon
Fotók: Kiss János– Kétszáz kilogramm kecsegét telepítünk idén, egyrészt azért, hogy a városi programot színesítsük, másrészt, mert a Magyar Országos Horgász Szövetséggel közösen indítottunk el egy programot, melynek célja, hogy a kecsege valamilyen mennyiségben foghatóvá váljon. Ugyanis, jelen pillanatban ha a horgászok megfogják, vissza kell engedni ezt a halfajtát, nem fogható a jogszabály alapján. Reméljük, idővel a hatóság megváltoztatja az álláspontját amiatt is, hogy ezt rendszeresen, és nagy mennyiségben telepítenek több vármegyében a hasznosítók – mondta Donkó Péter a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség ügyvezető igazgatója.
XI. Tiszai Hal Napja Szolnokon
Fotók: Kiss János