Jászkisér: ahol történelmünk jeles alakjainak emlékét is féltő gonddal őrzik – galériával

Ha a határból nézi a fotós, akkor a táj színei csíkozzák vízszintesen a látványt. A tarló barna sávja fölött zöld árnyalatok, a fák mögül kivillannak a házak, nagyot nyújtóznak a templomtornyok és a víztorony. Távolabb hegyek kékje, fönt felhők vonalazzák az eget.

Az ötezer lelket sem számláló kisvárosban zajlik az élet, föltehetően úgy, ahogy szokott, de a fotós inkább az épületeket, szobrokat örökíti meg egy borongós napszakban. Mindössze két biciklis tart valahová.

Szóval megint a múlt. A háborús és az egyházi szobor, s két szabadságharcunk meghatározó alakjai. Rákóczi fejedelem elégikusan néz. Talán a jövőbe, épp a rebelliót mérlegelve, vagy már a múltba, a confessiót fogalmazgatva. Ki tudja! S ím itt látható Kossuth, akit talán meg sem ismerünk bronzba öntve a jellegzetes szakáll hiányában. Illetve szakáll van, de ez már az időskori, nem a kiborotvált állú. Talán a turini módi. Kossuth akkor már túl van mindenen, vagy legalábbis azokon az időkön, amikor meghatározta a magyar történelmet. Az ő szoborszeme is mintha elégikusan nézne a jász hétköznapokba. Mit lehetett volna máshogy tenni, jobban? Lehetett volna?