Országos Vasutas Véradónap

2021.12.09. 21:00

Szolnokon is adhatnak vért az önkéntesek

A MÁV a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel (VOKE), a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve a december 10-én 15. alkalommal szervezi meg az Országos Vasutas Véradónapot.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

December 10-én országosan 13 helyszínen, többek között Szolnokon, valamint december 17-én Dunakeszin várják a véradás egészségügyi feltételeinek megfelelő vasutasokat, utasokat és civil lakosokat, akik hozzájárulhatnak az ünnepek alatti kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátáshoz – jelezte közleményében a vasúttársaság. Az esemény szervezői a szeretet ünnepének közeledtével az önzetlen segítségnyújtás fontosságára, az utasok és a vasutasok összefogásának jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet.

Aki szeretne vért adni, a helyszínre vigye magával személyi igazolványát, TAJ-kártyáját és lakcímigazolványát, illetve rendszeres véradóként a véradó kiskönyvét. A pandémia miatt a véradási folyamat fokozott körültekintést igényel. A helyszíneken a szakemberek mindent megtesznek a biztonságért, de a szervezők szeretnék külön felhívni a figyelmet arra, hogy csak az menjen vért adni, aki teljesen egészségesnek érzi magát! 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában