Vízi László humorral fűszerezett írásai adnak támaszt az élethez

– Az írás kikapcsolódást és teljes feltöltődést jelent számomra. Valamikor régen alapítottunk egy zenekart a faluban, aminek én voltam a vezetője. Igaz, hogy akkor nem játszottam hangszeren, de a dalszövegeimmel erősítettem a csapatot – beszélt a kezdetekről Vízi László, akivel hobbijáról beszélgettünk.

Hosszú évek óta a faiparban dolgozik, rövidesen nyugdíjba vonul, így még több ideje lesz arra, hogy az írás szenvedélyének hódoljon.

1976-ban szerzett asztalosvégzettséget, majd rövidesen szakmájában helyezkedett el. Később toronydarusként dolgozott a föld felett kilencven méterrel, majd bányászként a föld alatt kétszáz méterrel. Idővel azonban visszatalált a földre, hiszen évtizedek óta eredeti hivatásában, asztalosként tevékenykedik. Szabadidejében nem néz televíziót, helyette inkább igyekszik minél többet olvasni. Ezért mondja azt, hogy műveltségét a tévének köszönheti.

Gondolatait, érzéseit folyamatosan papírra veti.

– Ezt szó szerint kell ám érteni, mert gondolataimat a mai napig kézzel írom le egy füzetbe. A feleségem és a barátaim segítenek a gépelésben. A műhelyben is ott van mellettem a toll és a füzet. Ha eszembe jut valami rövid, szellemes okosság, akkor azt azonnal leírom – mondta.

Az elmúlt húsz évben rengeteg saját vers, mondás, aforizma és szösszenet gyűlt össze. Ezekből válogatást készített, 2015-ben jelent meg első könyve A gyerekek nem tehetnek semmiről címmel. Kötete az élet igazságtalanságaira és tanulságos ellentmondásaira próbál választ adni. Vízi László azt vallja, minden kérdésre kell, hogy legyen válasz, vagy legalábbis megközelíthetőleg valamilyen magyarázat, ami az élet megértéséhez ad hasznos segítséget és megfelelő támaszt. Ennek szellemében közli mondanivalója sokaságát a magyar nyelv sokszínűségét kihasználva.

Humorral fűszerezve, olykor nagyon szókimondóan osztja meg gondolatait az olvasóval.

– Bízom benne, hogy a versekből, aforizmákból mások is erőt tudnak meríteni, ha szomorúak. Sajnos azt tapasztalom, hogy sokan panaszkodnak, megkeserednek, ha valami nehézség adódik az életben. Pedig a negatív élethelyzetben is rejlik új lehetőség. Mitől lesz jobb, ha csak panaszkodunk? – tette fel a kérdést, és már hozta is a gitárt, hogy az alapakkordokat sérült mutatóujja segítségével megszólaltassa.

– 1997-ben baleset ért, a körfűrész szétroncsolta a bal kezemet, és azóta a mutatóujjam nem hajlik. Nyilván nem öröm ez, de mégis úgy gondolom, hogy a baleset előrevitt, mert a sérült ujjal többet gitározok, mint amikor egészséges volt a kezem. Életösztönöm nem hagyta, hogy feladjam, és másoknak is azt üzenem, hogy soha ne adják fel! – osztotta meg történetét László, aki jelenleg második könyvén dolgozik.

Ha minden tervei szerint alakul, akkor karácsonyra szeretné megjelentetni a kötetet. Szívingerek lesz a címe, mely tizennyolc éven felülieknek szól, ami persze nem véletlen, mert a Kámaszútrát is versbe foglalta. Tematikájában hasonló lesz az első könyvhöz, ezúttal is több mint ezer aforizmát és verset ad közre.

A harmadik kiadvány szintén tervben van Sztoriparti címmel, mely hiteles, eredeti emberi történetekről szól az író fantáziájával színesítve. László az alattyáni Hetedhét Theatrum oszlopos tagja, ötleteivel segíti a társaságot. Ebben az évben saját darabbal készülnek, a Profi doki történetét közösen írták, még ebben az évben szeretnék bemutatni.

Több ezer mondást gyűjtött össze

Vízi László gyűjti a porosodó közmondásokat, szólásokat és beszólásokat is.

– Rengeteg úgynevezett bemondást hallottam az ismerősöktől. Ilyen például a „szakadj meg, mint a véres hurka”, „messze van, mint ide hat hét”, „rohadj meg, mint a tök a mezőn” és még sorolhatnám. Ezeket is leírom, hogy ne vesszenek kárba. Először azt hittem, hogy nincs több négyszáznál, de már bőven kétezer fölött járok a gyűjtésben. Munkámnak lehet, hogy napjainkban nincs nagy jelentősége, de majd hatvan év múlva érdekes lesz, amikor ezek a mondások már nem szerepelnek az emberek szókincsében – beszélt terveiről László.