Nincsenek lagzik, verseket ír a tiszasülyi vőfély

– Persze nem ez az első versem. Munkámból fakadóan sok rímet faragtam már. Büszkén mondhatom, hogy a vőfélyi tevékenységemben használt versek, rigmusok kilencven százalékban sajátjaim – meséli a több mint negyven esztendeje vőfélykedő Károly.

A versek szeretete az anyukájától ered, neki volt egy kis költői vénája. Károly gyerekkorában locsolóversekkel próbálkozott, aztán emlékkönyvekbe írt rímes jókívánságokat.

– Bár műszaki iskolába jártam, szerettem az irodalmat. Különös volt, amikor kedves irodalomtanárnőm a tiszta fiú osztálynak magyarázta, hogy miért szép például egy Balassi-költemény. Engem magával ragadott. Mai napig kísér. A volt munkahelyemen rendszeresen írtam nőnapi köszöntőket, sőt egy idő után minden nyugdíjba vonuló kollégának én írtam a búcsúztatóját – meséli Károly, aki azóta már maga is nyugdíjas, így ma már a vőfélyverseket „gyártja” és magának, illetve a családnak ír verseket.

Arról tud szép verset írni, ami érzelmileg megérinti.

– Az ünnepek idején sokat gondoltam a gyerekeimre és az unokáimra. Szenteste napján úgy éreztem, papírt és tollat kell a kezembe vennem és le kell írnom a gondolatokat. Ekkor született meg a Csillagocskák című vers, ami az én öt drága unokám szemeiről szól – teszi hozzá elérzékenyülve.

Csillagocskák:

Tíz kis csillag lelkem egén, évek óta ragyog felém.

Öt unokám szemecskéje, elkápráztat meleg fénye.

Irányt mutat – erőt is ad, szeretgetem mindnyájukat.

Van valami mindegyikben, amiért a szívem billen!

Legnagyobb: már komoly legény, hugocskája: huncut személy.

A középső: szöszi csoda, két legkisebb: iker baba.

Két kis család remekei, szüleiknek gyöngyszemei.

Gondjaikban segítgetek, barkácsolok, szerelgetek.

Fizetségül elég nekem, ölelésük érezhetem!

Mosolyogva reám néznek, csillagokkal megigéznek!