A tökéletességre való törekvés hajtja Luka Lajost

Éppen tárolókosár készült a takaros műhelyben. A szorgos kezek bámulatos aránytartással fűzték a szálakat, egy sorral pillanatok alatt végzett a mester.

– 1959. szeptember 9-én kezdtem a munkát, mindjárt 60 éve. A szakmámat a mai napig imádom. Kivétel nélkül az összes alkotásra büszke vagyok. Az elvem, hogy olyan darabokat készítsek, amik nekem is tetszenek.

– Így csak azt adom ki a kezeim közül, amivel elégedett vagyok – kezdte a mesélést lelkesen. Majd gyorsan hozzátette, hogy maximalista ember, ezért időnként hadilábon áll az elfogadással.

– Én észreveszem a hibát akkor is, ha más nem látja. Rögtön kijavítom azt, ami nem tetszik. A minőséget csak így lehet tartani. A tökéletességre törekszem az utolsó részletig – magyarázta.

Pedig környezete és életének eseményei mindig visszaigazolták, hogy remekül dolgozik. Jó néhány versenyt nyert műveivel az évek során. Számos csodát készített külföldre is.

Egyebek mellett Svájcban, Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban ismerik a munkáját. Ő azonban abban hisz, hogy a fejlődés alapfeltétele, ha soha nem elégszünk meg a teljesítménnyel. Mindig legyen bennünk igény a jobbra törekedni.

Világéletében ez a szemlélet jellemezte, annak idején egykori mestere szintén ezt erősítette benne. De nem mindenkinek való a kosárfonás.

– Van ám olyan, aki soha nem tanulta meg igazán a szakmát. Együtt mentünk vizsgázni, letették ugyan ők is, de egy kis idő múlva mégsem bírták tovább csinálni. Az egyik ilyen társam kifogástalan villanyszerelő, a másik burkoló lett. A fonásra egy kicsit születni kell – vallotta meg a mester. Lajos bácsi a mai napig aktívan dolgozik, reggeltől délutánig.

– Általában egész héten dolgozom, haladni kell, főleg ha sok a feladat. Ezekből például hármat csinálok meg egy nap– mutatta a készülő kosarat. A fal mellett szépen sorakoztak az alapanyagok. A fűz vesszők kiválóak a munkára, bár fontos a keménységük is. Lajos bácsi széke mellett megannyi szerszám és eszköz pihent, persze minden gondosan elrendezve.

– A szép, minőségi bútorhoz egyébként csak a kemény alapanyag jó, mert az lesz igazán tartós. Viszont hosszú évekbe telik, amíg szép munkákat tud készíteni belőlük az ember – árulta el.

A mester megmutatta, hogy jobb kézzel fon, ballal pedig tartja a többi szálat. Rá kell találni a fonás ritmusára, hogy arányos munka szülessen. Azokból pedig akadt bőven nála az évek alatt. Kiállításokon is bemutatta őket.

Kedves emlék számára, amikor egy francia városban jártak. A település polgármestere arról faggatta, milyen gépekkel készítette a bemutatott ülőgarnitúrát. Lajos bácsi válaszul csak felemelte a kezeit.

A kiállítás végén a település vezetője meg is vásárolta a bútorszettet. Amilyen csodálatosak, annyi teendő van az egyes darabok elkészítésével. A mester jelentős időt fordít a székek, fotelek és asztalok megalkotására.

A leghosszabb munkája több mint fél évig tartott, egy panzióba kellett bútorokat készítenie. Harminckét fotel, tizenegy asztal, fali polcok és egyéb apróságok készültek a műhelyben. A hosszú évek tehát szép sikereket érleltek számára. Sokan sejtenek különleges titkot emögött, de Lajos bácsi szerint egyszerű a válasz.

– Amellett, hogy szeretni kell a szakmát, fontos, hogy az embernek mindig legyen ötlete. Este feküdjön le úgy, hogy tudja, mi ez. Reggel keljen fel azzal, hogy megvalósítja. Akkor minden megy a maga útján – sorolta mosolyogva.

Ez a hozzáállás tizenhárom éve népi iparművész címmel jutalmazta meg. Most pedig a népművészet mestereként igazán komoly elismerésnek örülhetett.

– Persze nagyon jólesik ez a fajta visszaigazolás. Igazán szép ünnepélyen kaptam meg az oklevelet, azóta pedig rengetegen jöttek személyesen gratulálni. Ez szintén kedves dolog nekem.

– A szenvedély hajtja az embert, de az ilyen megerősítések még nagyobb lendületet adnak a további munkához. Valahogy így vagyok ezzel én is – magyarázta. Tervek pedig akadnak még bőven, szerencsére egészségi állapota is megengedi, hogy a szeretett szakmával foglalkozzon.

– Őszintén mondom, hogy mindenkinek ezt kívánom! Barátnak, haragosnak egyaránt. Olyan egészséget, amilyen nekem is van, mert ez az igazi kincs. A munka tart így engem és a szakma szeretete!

A kosárfonás jövője

Lajos bácsi elmondta, hogy bár gyermekei szintén értenek a szakmához, egyikük sem ezzel foglalkozik. Tanult emberek, mérnöki és kereskedelmi pályán dolgoznak.

– Nyári szünetben szerettek volna nyaralni menni. Mondtam, hogy keressék meg az árát, segítsenek nekem a műhelyben. Szorgosan, szépen készítették a ceruza és szalvétatartókat.

– A mai napig nem esne ki a kezükből a munka, ha arról lenne szó – mesélte büszkén. Azért hozzátette, hogy a fiatalabb generációkat már nem igazán érdekli a fonás. Akad egy-két hallgató, aki szakdolgozat vagy diplomamunka okán tiszteletét teszi a műhelyben. Ám nincs olyan, akinek átadhatná a sokévnyi tudást.

Szívesen átadná tudását

Lajos bácsi elmondta, hogy bár gyermekei szintén értenek a szakmához, egyikük sem ezzel foglalkozik. Tanult emberek, mérnöki és kereskedelmi pályán dolgoznak.

– Nyári szünetben szerettek volna nyaralni menni. Mondtam, hogy keressék meg az árát, segítsenek nekem a műhelyben. Szorgosan, szépen készítették a ceruza és szalvétatartókat. A mai napig nem esne ki a kezükből a munka, ha arról lenne szó – mesélte büszkén.

Azért hozzátette, hogy a fiatalabb generációkat már nem igazán érdekli a fonás. Akad egy-két hallgató, aki szakdolgozat vagy diplomamunka okán tiszteletét teszi a műhelyben. Ám nincs olyan, akinek átadhatná a sokévnyi tudást.