Kitüntették dr. Rédl Jenőt a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatával

A dialízisen résztvevő betegek zenét hallgatva vagy éppen televíziót nézve teljes nyugalomban várják hogy véget érjen kezelésük. Mindez nem véletlen: az osztály vezető főorvosa kőkeményen megköveteli a dolgozóktól a rendet és az empátiát a betegek és egymás irányába.

A munkavégzéssel kapcsolatos szigorúság ellenére mégis könnybe lábad a szeme amikor kollégáiról és nemrég kapott kitüntetéséről van szó. Dr. Rédl Jenővel beszélgettünk.

– Mikor és minek a hatására döntött úgy, hogy orvos lesz?

– Szerettem a biológiát, a gimnáziumban versenyekre is jártam. Ám, ami igazán hatással volt rám az egy nagyon kedves gimnáziumi barátom példája. Idősebb volt nálam és az orvosi egyetemre jelentkezett.

– Mivel a közelünkben lakott, mindig hozta a híreket amikor hazajött, hogy mit tanult az egyetemen, és én ezt nagyon izgalmasnak találtam. Már a gimnáziumban eldöntöttem hogy én is az orvosira felvételizek.

– Nem vettek fel első körben, ezért a mentőknél kezdtem dolgozni majd a Hetényi Géza Kórházba jelentkeztem. Másodjára viszont felvettek a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Megszerettem ezt a szakmát. Töretlenül élt bennem a vágy hogy orvos legyek, jó orvos. Az, hogy tudjak a betegeken segíteni, gyógyítani.

– Szakirányt mi alapján választott?

– Kiváló mesterem volt, a világhírű Hámori Artur professzor. Kora egyik legnagyobb nefrológusa volt. Az előadásai is szenzációsak voltak, a betegekhez való hozzáállása, empátiája pedig példaértékű. Volt egy nagyszerű gyakorlatvezetőm is, Nagy Judit professzorasszony aki Nephrológiai Társaság elnöke is volt hosszú ideig.

– Vagyis, volt kiktől tanulnom a szakmát, a betegek szeretetét, nagyon jó műhelyben szívtam magamba a vesegyógyászat tudományát. Nem volt kérdéses hogy ezt választom. Csakhogy akkor bekerülni a pécsi klinikára szinte lehetetlen volt, annyian jelentkeztek. Mivel itt születtem Szolnokon, visszajöttem 1975- ben. Nem bántam meg.

– Milyen állapotban volt akkor az itteni nephrológia?

– Nem volt nephrológia. Én szerveztem meg a Nephrológiai Osztályt. Nagyon jó belgyógyászatok voltak, de külön nem volt vesebetegekkel foglalkozó osztály. 1970 hogy a Budapesti Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászatának professzora Petrányi Gyula meglátogatta a kórházat.

– Ennek az is célja volt hogy kiderüljön, miért hal meg ennyi fiatal heveny veseelégtelenségben a régióban. A professzor nehezményezte, hogy nincs külön helye a belgyógyászati vesegyógyászatnak, javasolta a vezetőségnek, oldják meg.

– A feladat megoldását Krasznai Géza tanár úr kapta. Kaptam két kis kórtermet hat ággyal. Majd egy szegedi továbbképzésen megkeresett Gál György professzor, ő volt az ottani dialízis centrum vezetője. Az ő segítségével kaptunk gépeket, a csapatot pedig átszerveztem.

– Közben üresedés miatt be kellett segítenem az intenzív osztályon is, nyolc évig ottragadtam. A nephrológiát is tovább vezettem. 1981. április elsején megcsináltuk az első művese kezelést Szolnokon. Létrejött az első művese állomás, a kórház régi ebédlőjében.

– De már nem volt elég a hat ágy, végül a hétemeletesben kaptam húsz fekvőhelyet, és plusz két belgyógyász orvossal elindultunk a klinikai nephrológia művelésében. Ez három évig tartott.

– A kilencvenes évek elején elindultak a privatizálások és izraeli befektetők átvették a dialízis szolgálatás működtetését a kórháztól, ami így a Tüdőkórházba költözhetett 1992- ben. Egy helyre került a művese állomás, a járóbeteg szakrendelés és a nephrológiai osztály húsz ággyal. Ott dolgoztunk 2003- ig. Kinőttük.

– Eljött az az idő, amikor centralizálták a kórházakat, így visszakerültünk a Tószegi úti telephelyre. Egy másik külföldi cég támogatásával épült meg ez a mai centrum. Öt éve bővítettük, mert a betegszám rohamosan növekedett. Egy országosan is kiemelkedő minőségű centrumban tudunk most dolgozni.

– Hány beteget látnak el itt?

– Összesen 160 betegünk van, van akit háromszor kezelünk egy héten, van akit kétszer.

– Többször említette hogy időről időre nőtt a vesebetegek száma. Mi ennek az oka?

– Részben az, hogy fejlődik az orvostudomány. Nagyon sok betegséget ma már világszínvonalon gyógyítanak, például a magas vérnyomást vagy a cukorbetegséget. Utóbbit húznám alá, ez dobta meg döntően a betegállományt.

– Amikor a pályámat kezdtem egy cukorbeteg fél vagy egy évig élt. Szívinfarktusban, vagy valamilyen ferőzésben meghalt. Az inzulinkezlés akkor még gyerekcipőben járt. Ám ma már kiváló szinten lehet gyógyítani.

– A szövődmények viszont megjelennek előbb- utóbb, ilyen a vesekárosodás. Vagyis, emiatt legalább 30- 40 százalékkal nőtt a dializáltak száma. A másik a magas vérnyomás betegség.

– Jó lenne ha a lakosság is együttműködőbb lenne, a betegegyüttműködés segíti az orvoslás eredményességet Semmi nincs kőbe vésve, de az orvosi ajánlásokat be kell tartani. Így akár szövődmények nélkül is végig lehetne élni a cukorbetegséget.

– Úgy tudom nem csak gyógyít, de a kórház vezetésébe is besegít.

– A kilencvenes évek végétől részt veszek a kórház vezetésének munkájában. Talán azért, mert a Tüdőkórház külső területen állt, elláttam szervezési feladatokat is. Egyszer csak azt vettem észre hogy hívtak a menedzsment ülésekre, az igazgatósági megbeszélésekre, és kikérik a tanácsomat. Ezeken mindenféle szervezési, szakmai kérdésekről beszélünk, a teljesítményekről és a felmerülő problémákról is.

– Mindezeken felül a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke is. Ez milyen plusz feladatokkal, felelősséggel jár?

– Igyekszünk a tagság jó közérzetét szolgálni, és hogy szakmai előremenetelük minél gördülékenyebb legyen. Ingyenes továbbképzéseket szervezünk és egyéni problémáikban segítjük őket. Szeretem a kollégákat segíteni.

– Mindig jó érzés amikor valamit meg tudunk valósítani, arról nem beszélve hogy ebben egy kőkemény érdekvédelmi munka is van az orvostársadalom irányában. Soha nem az egészségpolitika támadása, hanem éppen az eredményességnek támogatása volt a cél.

– A paraszolvencia például kardinális kérdés. A Magyar Orvosi Kamara azért küzd, hogy ez megszűnjön. Ebben a kérdésben addig nem lesz változás, ameddig az orvosok helyzetét, bérét, nem teszik rendbe.

– Van valamilyen hobbija? És ha igen, mi az?

– Szeretek zenét hallgatni és kertészkedni. Korábban fociztam, ping- pongoztam, teniszeztem. Nyáron használom ki a lehetőségeket, négy hétre elmegyek szabadságra. Ilyenkor ha tudok elmegyek külföldre, szeretem a vizet, a Balatont, a tengert. Szeretek kirándulni, a helyi nevezetességeket megnézni.

– A családra jut idő ennyi munka mellett?

– A napi 12 óra munka és a hétvégék miatt nem egyszerű megszervezi a családi életet, de nagyon jó párkapcsolatban élek öt éve.

– Az államalapítás alkalmából rangos díjban részesült, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári kitüntetésben.

– Nagyon megtisztelő volt ez számomra… Megérdemeltem? Nem érdemeltem? Ezt nem az én reszortom megfogalmazni. De azt ki merem jelenteni, hogy a kórházban dolgozó kollégák nélkül nem kaphattam volna meg.

– A mi munkánk, csapatmunka. Én egy vagyok a sok közül. Bár a szakmában keményen letettem az asztalra amit lehetett, úgy gondolom, hogy ez a kitüntetés a Hetényi Géza Kórház szakmai csapatának is jár akikkel együtt dolgozom.

– Egy fogaskerék vagyok ebben a szerkezetben, és hogyha én előre tudtam hajtani az intézet szekerét, az megtiszteltetés. Nem csak az én érdemem ez, hanem a kórházat is minősíti. Az egyéni teljesítmény mögött mindig ott kell hogy legyenek a közösség eredményei.