Autóbalesetére nem tragédiaként tekint, hanem lehetőségként

– Felszenteléskor minden pap választ magának egy jelmondatot, amely életfilozófiája tömör foglalata is egyben. Az Ön jelmondata hogyan hangzik és milyen tartalom áll mögötte?

– Életfilozófiának nem mondanám, inkább a Szentírásból az a mondat, ami a legelhagyatottabb pillanatomban is meg tud erősíteni, amely segít az úton. János evangéliuma tizenhatodik fejezetének harmincharmadik verse, amely így hangzik: „Bízzatok, én legyőztem a világot.”

– Pár éve zarándoktársaimmal betértünk imádkozni Miskolc Mindszenti-templomába, ami akkor a felújítás miatt teljesen fel volt állványozva. Tisztán emlékszem, hogy belemélyedve az imádságba, egy idő után feltekintettem a templom apszisára, ahol ez a szentírási idézet volt olvasható. Természetesen a szentelés előtt több más rész is megtetszett a Bibliából, de a végleges választás többször is visszatért, így maradtam ennél.

– Legfőbb üzenete, hogy bármennyire próbálkozunk életünk számos pillanatában saját igazságunk védelmére kelni, nekünk, keresztény embereknek nem kell győzedelmeskedni, mert már Jézus győzött, ezért a győztes oldalon állunk.

– Szemléletünket általában meghatározza a családi közeg, ahonnan indulunk. Vagy annak szellemében, vagy esetleg annak ellenére alakítjuk a saját életünket. A szülői ház mennyiben befolyásolta a hivatás választását?

– Érdekes, hogy vallását nem rendszeresen gyakorló családban születtem. Édesanyám többször elvitt bennünket a templomba, és szüleim döntésének köszönhető, hogy már kisgyermekként megkereszteltek, így az egyház közösségének tagjává válhattam. A szeretet és gondoskodás mindig körülölelt, amit kezdeti lendületként fontosnak tartok.

– Ha az elsődleges családi szocializáció során hiányzik a szeretet intimitása, onnantól fogva minden emberséges megnyilvánulást nehéz elfogadni és viszonozni.

– Tudomásom szerint útja nem egyenesen vezetett a papi szolgálatig, hanem világi pályára készült. Hogyan kapott végül hivatást?

– Egyenes útnak indult, aztán mégsem úgy sikerült, amiért hálás is vagyok. Érettségiig teljesen biztos voltam abban, hogy azonnal indulok a szemináriumba, ahol a papképzés folyik. Végül az erre való vágyakozásomat egy lány mégis elhalkította egy időre. Mivel mezőgazdasági szakközépiskolába jártam és nagypapám Sopronban borász, ezért a gödöllői Szent István Egyetemen agrármérnöknek kezdtem tanulni. Fél év után éreztem, hogy sem ez, sem pedig a családi hivatás nem az én utam.

– A második félév során több ausztriai szőlészeti magánvállalkozásban dolgoztam, végül 2012 nyarán beadtam a jelentkezésemet az egri érseknek, aki felvett papnövendékei közé. Egy év eltelte után mégis úgy éreztem, hogy éretlen vagyok még a hivatáshoz és a szeminárium kötött rendjéhez. Egyelőre megszakítottam a papi pályára való felkészülést, de tovább folytattam teológiai tanulmányaimat.

– 2015-ben katekéta és lelkipásztori munkatárs szakon diplomáztam. A szemináriumi képzés felfüggesztése és a diploma megszerzése között eltelt két évben dolgoztam pedagógiai asszisztensként, többször helyettesítettem kántorokat, közben bővült a kapcsolati hálóm. Emellett személyes lelki vezetésekre, lelkigyakorlatokra jártam. 2015-ben újra jelentkeztem a kispapok közé, ahol folytattam a képzést.

– Diakónusszentelés után a miskolc-diósgyőri plébánián volt egy fél év gyakorlatom, ahol három intézményben hittant tanítottam, prédikáltam, templomot takarítottam, kántorkodtam és több apró, szükséges feladatot elláttam, amire megkért a plébános. 2019. január 30-án viszont egy súlyos autóbaleset ért, amire majd külön kitérek. 2019. június 22-én pedig dr. Ternyák Csaba egri érsek az egri bazilikában pappá szentelt.

– Ezek szerint pappá szentelése előtt volt egy halálközeli élménye is. Ezt hogyan dolgozta fel magában, változtatott-e az életszemléletén?

– Idén január 30-án volt az autóbeleset, amikor utasként súlyosan megsérültem. Abszolút Isten megmentő hatalmának tulajdonítom, hogy megajándékozott egy második élettel, ezek szerint még van dolgom itt, a Földön.

Nem tragédiát látok benne, hanem lehetőséget.

– Több mint három hónapot voltam kórházban. Rengeteget küzdöttem. Újra meg kellett tanulnom járni, lépcsőzni, de az Isten megadta hozzá az erőt. Kórházi kezeléseim alatt próbáltam másoknak tanúságot tenni arról, hogy az Úrnál semmi sem lehetetlen. Megerősödött bennem, hogy egyrészt értelmetlen annyira ragaszkodni az életünkhöz, másrészt pedig a papi hivatást csak őszintén, szívvel és hűséggel érdemes csinálni, mert akkor csupán színház és színészkedés lesz az egész.

– Egy autóroncs mellett a földön fekve nem számít, hogy milyen a házad, megvan-e a legújabb telefonod vagy mennyi könyvet olvastál és hány nyelvet sajátítottál el életed folyamán, hanem az a fontos, ami legbelül van, amit a szíved mélyén hordozol, ami életed értelme. Szeretnék majd sok előadást tartani arról, hogy a krízishelyzetekből ki lehet jönni, a családok tönkremenetelét meg lehet állítani, lehet jó emberként stabil értékrendszer birtokában élni.

– A kívülállók közül sokan a papi hivatást egy nagyon kötött életmódnak tekintik. Ugyanakkor vannak, akik már egy elkezdett világi pályát cserélnek fel az egyházi szolgálattal. Mi az a többlet, ami egy ilyen döntés mögött állhat?

– Nem méregetném össze más pályákkal. Szerintem minden tevékenység válhat hivatássá, a lényeg, hogy kiért tesszük. Egy egyszerű kapálásban is rengeteg többlet lehet. A munka verejtéke, a közben jött nemes gondolatok és majd a későbbi termés öröme. Lehet, hogy sokszor valami nagy, kézzelfogható eredményt várunk, pedig a szeretet a kis apró, csendes mozdulatokban is ott rejlik.

Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor bármilyen munka lehet hivatás, amiben meghallom az Isten és az emberek hívását.

– Ön fiatal, szemmel láthatóan a mindennapokban élő ember. A saját korosztályát mivel tudja legjobban megszólítani, ha az evangélium üzenetét szeretné számukra eljuttatni?

– Erre többféle módszer, praktika van, de szerintem a leghatásosabb, ha saját magamat adom. Meglátásom szerint az egyház túlságosan is fontosnak tartja a fiatalok pasztorálását. Mi van az özvegyekkel, a negyventől felfele lévő korosztállyal?! Kicsit úgy érzem, mintha őket elhanyagolnák, pedig erősen támogatják az egyház működését. Több korosztállyal is szeretnék majd foglalkozni, de azt, hogy hogyan, majd a kialakult közösség tagjainak összetétele fogja meghatározni.

– Ma gyakori téma a templomba járók számának apadása. Ugyanakkor tudomásom szerint csökken a hívők átlagéletkora, nő közöttük a fiatalok aránya. Milyen üzenete van ennek a folyamatnak a jövő szempontjából?

– Lehet, hogy éppen csökkenő tendencia van, de sosem éppen a létszámot nézem. Az a lényeg, hogy aki jön, belső meggyőződésből tegye és ne valamely külső tényező határozza meg az Isten házába való jövetelét.

– Most már gyakorló lelkipásztorként mi a legfontosabb célkitűzése az eljövendő évekre?

– Ne én mondjam meg másoknak, hogy kit követek, hanem ők váljanak kíváncsivá, ők kérdezzenek, kit is követek én. Reményt és fényt hordozó embereket szeretnék vonzani és megtartani Isten győztes oldalára.

Névjegy

Pintér Bálint káplán. 1992-ben született Jászberényben. Tanulmányait a törökszentmiklósi Székács Elemér Szakközépiskolában, majd az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézetben végezte. Ternyák Csaba egri érsek 2019. június 22-én szentelte pappá. Ez év augusztus 1-től Mezőkövesden fog káplánként szolgálni.