Országos hírű sikert aratott a Nemzeti Vágta döntőjében az abonyi kocsitolócsapat

– Milyen érzés volt a döntőben szerepelni?

– Ezt nem lehet elmondani, az ilyesmit át kell élni. Ekkora boldogságra szerintem senki sem számított. Nagyon igyekeztünk a felkészülések során, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, így nem csoda, hogy mindenki teljesen átszellemült a sikertől. Lehetett is látni a képeken, a videókon, hogy micsoda felszabadultság lett úrrá rajtunk a végén...

– Nem jelentett „mentális terhet” a tudat, hogy a Nemzeti Vágta döntőjében kell helytállniuk?

– Mi alapvetően futók vagyunk, sportmúlttal rendelkezünk, ennek megfelelően igyekeztünk helyén kezelni, hogy milyen jelentős eseményen kell megmutatni magunkat. Az edzéseinket a gyorsaságra, a dinamikára alapoztuk. Három éve, amikor megismerkedtem a kocsitolással, még semmit sem tudtam az egészről, csupán a tapasztalatok segítettek elmélyülni benne. Megtanultuk, hová kell állítani az erősebb embereket, azaz, hogy kik bírják jobban a terhet, és hogyan lehet kihasználni a gyors csapattagok teljesítményét. Nagyon fontos, hogy észrevegyük, ki, mely területen válhat leginkább a csapat javára.

– Feltételezem, a döntő napján nem volt hiány izgalomból. Mi jellemezte a végső futam előtti órákat?

– Ezt a napot mindenki nagyon várta, végre lezárhattunk az életünkben egy komoly felkészülést. Tudni kell ugyanis, hogy megfeszített munka áll mögöttünk. Hőségben és esőben egyaránt tettük a dolgunkat, hogy megküzdjünk a szép eredményért, és valóra váljanak az álmaink. Óriási élmény volt látni, hogy Abony megmozdult értünk, és sokan Szilvásváradra is eljöttek, hogy szorítsanak nekünk. A biztatásuk olyan erőt adott, hogy legszívesebben a célbaérés után is toltuk volna a szekeret.

– A közösségi oldalakon is elismeréssel beszéltek a csapatról. Volt, aki azt írta, megkönnyezte az abonyi győzelmet. A munkahelyére visszatérve hogyan fogadták?

– A kollégák, a családtagjaink és a barátok egyaránt gratuláltak nekünk. Abony szerintem egy olyan hely, ahol jó híre van a szekértolásnak. Korábban kaptunk szekeret, amivel fel tudtunk készülni, mindenhonnan a segítő szándékot érezzük. Éppen ezért hálával tartozunk a környezetünknek, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy győzelemmel zárjuk a Vágta programját.

– Csapatkapitányként hogyan biztatta a társakat a jó eredmény elérése érdekében? Volt-e holtpont, amelyen át kellett esniük?

– Azt gondolom, szívvel-lélekkel ösztönöztem a csapatot, de legbelül ők is tudták, hogy mire vagyunk képesek. Ami a holtpontot illeti, ilyesmiről nem tudok beszámolni. Természetesen, egy kicsit féltünk, ám ez nem jelenti azt, hogy holtpontot éltünk volna át.

– A Vágta előtt számítottak arra, hogy meglehet a győzelem?

– Ezt csak titkon reméltük. Óvodapedagógusként is szeretem a gyerekeket arra nevelni, hogy fontos az életben a siker, a győzelem, ugyanakkor a kudarcot is fel kell dolgozni. Azt is el kellett volna viselnünk, ha nem mi nyerjük a döntőt. A felkészüléseknél nehéz helyzetben voltunk, hiszen mindenki dolgozik, munka mellett edzünk. Volt, amikor a csapat fele tudott csak részt venni a tréningeken. Ezt hobbiként csináljuk, a sport szeretete hajtja a társakat.

– Hogyan tovább, készülnek-e újabb versenyre a közeljövőben?

– A szekértolást várhatóan jövőre folytatjuk majd. Látni kell, hogy ennél a szintnél magasabbra már nem tudunk jutni, elértük, amit szerettünk volna. Köszönet illeti a várost azért, hogy ennyi támogatást kaptunk tőlük, és a családtagjainkat, akik szintén végig mellettünk álltak. Nélkülük nem jutottunk volna idáig.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.