Gregor Bernadett: Mindig azért jöttek a lehetőségek, mert nem volt bennem görcsös akarás

– A beszélgetés címe: Fehéren, feketén. Az ember sejtene emögött valamilyen szándékosságot, „huncutságot”. Szándékos vagy véletlen volt a címadás?

– Azt hiszem erről Károly barátomat kellene megkérdezni, bár azt gondolom ez pusztán véletlen. A lényegen pedig nem változtat, ez pedig az őszinteség, őszintén fogok mesélni. Mondjuk vele nem is tudnék mellébeszélni, illetve nem is szoktam. Az viszont érdekes, hogy múlt héten megkerestek egy búlvárlaptól is, a fiatalember jelezte, hogy látta a plakátot a szolnoki eseményről, meg, hogy a címe Fehéren, feketén, szeretné kérdezni, hogy mi fog ott elhangozni? Azt hiszem jól sikerült elnevezni a beszélgetést. (mosolyog)

– Minden jel erre utal. Hogyan lehet egyébként kezelni az érdeklődést, rajongást ennyi idő után? Megszokható? Úgy képzelem, valamennyit feltétlenül meg kell önmagából őriznie, de közben kitárulkoznia is szükséges. Akkor hogy van ez?

– Nekem ezt nagyon nehéz volt kezelni, mert engem a szüleim arra tanítottak, ha valamit kérdeznek tőlem, arra őszintén illik válaszolni. Fiatal színésznőként sajnos elkövettem azt a hibát, hogy az életem minden területére beengedtem a sajtót. Nekem már akkor húznom kellett volna egy határt, hogy a magánéletem az szent és sérthetetlen. 

– Ez nagy „tanulópénz” volt.

– Igen, mindenképpen. Azóta persze meghúztam azt a bizonyos határt. Ráadásul ha az emberi részét nézem, ez akkor is feltétlenül szükséges. Nem kötelez semmi és senki arra, hogy bármit megosszak magamból, csak azért mert közszereplő vagyok. Emellett ember is. Privát élettel, történésekkel. Ettől függetlenül, amikor jön egy ilyen esemény, ahol egy ennyire közeli személlyel beszélgetek, akkor igyekszem arra törekedni, hogy családias hangulatot teremtsünk és tényleg őszinte legyen az egész.

– Hogyan készül egy ilyen beszélgetésre?

– Teljesen rábíztam magam Károlyra, ő megkérdezte, hogy van-e olyan téma amit ne érintsünk, de mondtam, hogy nincs. Egyébként nem akartam túl szigorúan venni a kérdéseket. Hiszek abban, hogy a beszélgetéseknek megvan a lelke, ehhez azért kell némi spontaneitás. Ráadásul annyi minden eszembe jut közben, ami talán kicsit másfelé visz, mint a tervek, de ez jó, rendben van. Szolnokhoz szintén sokféle szál köt, útközben idefelé is jöttek az emlékek.

– Milyen emlékek, szálak ezek?

– Amikor én sűrűn jártam ide, az 1999 és a kétezres évek eleje volt. Még nem is létezett az M4-es, télben, hóban, fagyban jöttem a pici autómmal. Előjöttek a szolnoki színházban született kapcsolatok, a barátságok, amik a mai napig élnek. Ezért is mondtam, hogy rábízom magam erre az egy órára.

– Könnyű ehhez bátorságot kovácsolni, hogy valóban ennyire könnyedén meséljen magáról valaki? Vagy a mai világban ez már másabb, a közösségi média úgyis mindent megmutat.

– Megmondom őszintén, ahogy jöttem ide, bennem semmiféle rossz érzés nem volt azzal kapcsolatban, hogy kiadok magamból valamit. Ráadásul én már az a generáció vagyok, aki nem tud mit kezdeni a közösségi médiával. Az egyik oldalon is csak azért vagyok fent, mert a gyerekemmel néha ott levelezünk. Szerintem évek óta nem osztottam meg semmit, legfeljebb csak az állataimról. Azt is érzem egyébként, hogy amerre tart a most világ, nincs is nagyon mondanivalóm ezeken a felületeken. Nekem az a megtisztelő és felemelő, amikor ilyen eseményeken vehetek részt.

– Ez egy másfajta kapcsolódás, szerep való igaz. Ha már a szerepeknél tartunk, Ön a darabokban sokféle karaktert eljátszik, az élet színpadán is többféle minőségben létezik. Mesélne erről egy kicsit?

– Nekem mindig a családom volt a legfontosabb, ebbe az állataim is beletartoznak. Kilencvenötben végeztem a Színművészetin, kilenc hónapos várandósan vettem át a diplomámat. Fogalmam sem volt arról, hová fogok szerződni, akkor is az volt az elsődleges, hogy kisbabám lesz. Szeretem a hivatásomat, de életemet és véremet nem adtam volna érte. A magánéletem mindig elsőbbséget élvezett. Hiszek abban is, hogy pont azért találtak meg a lehetőségek, mert nem volt bennem görcsös akarás.

– Ez egy nagyon csodálatos tulajdonság, nem könnyű kifejlesztetni magunkban. Volt egyébként olyan szerepe, karaktere, amelynek a jellemvonásaiból átvett valamennyit?

– Biztosan volt, van, hiszen a szerep formál engem és fordítva. Nagyon sok nőalakot játszottam, aki talpraesettebb, fifikásabb volt, mint én, bizonyos élethelyzetekben. De a szerep mindenképpen ráhatással van a színészre, színésznőre és igen, az is roppant fontos, hogy én mivel tudom megtölteni a karaktert. Ehhez kell az érzékenység és élettapasztalat. A mi szakmánkat nem lehet komfortzónából csinálni. Mélységek és magasságok nélkül nincs mit mondanom a színpadon. Egyébként itt kicsit visszakanyarodnék a korábbi kérdéshez, a magánéletbeli szerepekről. A gyermekeim és állataim kapcsán számomra a legerősebb az adás öröme. A legnagyobb örömet számomra az adja, ha adhatok másnak, ez azt hiszem önző dolog.

– Mitől, miért az?

– Mert nekem okoz örömet. Gondoskodni a gyerekeimről, az állataimról, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt megtehetem úgy, ahogyan szeretném.

– Akkor talán hála inkább.

– Az is van benne, persze mindenképpen.

– Egyébként a gyermekei közül valamelyikük kacsingat a színészi pálya felé?

– A nagyfiam huszonkilenc lesz a nyáron, ő hangmérnök lett, majd programozó, most is ebben dolgozik. Ő nem hiszem, hogy kacérkodik a dologgal, bár a háttérben a filmekkel kapcsolatban áll. A kicsiből viszont bármi lehet. Ő most saját magától elkezdett kőkeményen sportolni, belekóstolt az MMA küzdősport világába, hát nem anyai szemnek való egy edzés, az biztos (mosolyog). A lényeg, hogy nagyon nagy elhatározás, kitartás van benne, ami sokszor rám is motiválóan hat. Jó látni ezt, hogy a tizennyolcadik életévében lévő „kicsim”, iskola után, fáradtan is megy, csinálja, kitart.

– És a házi kedvencek?

– Kutya-macska gazdi vagyok, nagyon szeretem őket. A kutyáimmal szimbiózisban élek, gyakorlatilag mindent együtt csinálunk. A macskák természetüknél fogva másabb állatok, de a kapcsolódás velük is roppant erős. Szintén kedvesek, igénylik az ember közelségét, de önállóbbak.

– Milyen az amikor Gregor Bernadett lelassul kicsit, pihen és feltöltődik?

– Alapvetően mindig sokféle feladattal és munkával zsonglőrködöm, így ritkán sikerül pihenni. De ameddig vannak és energiával is bírom, megyek, csinálom. Viszont számomra a természet képes visszaadni az erőt, energiát. Van Somogy megyében, Bálványoson egy kis házam. Igyekszem itt pár napot eltölteni. Errefelé szinte csak őzek, szarvasok, rókák járnak, nekem ez az igazi feltöltődés.