Drótszamár-sirató

Számos, hozzám hasonlóan két keréken járó ember életében volt már olyan fájdalmas pillanat, hogy amikor fel akart ülni a kerékpárjára s azzal már messze járt valaki. Én is a harmadik járművemmel tekerek, mert sorra meglovasították az elődeit. Ráadásul szolnoki társasházunk lezárt lépcsőházából, ami profi munka volt. Egyszer még tolvajhoz is volt szerencsém, igaz, akkor éppen nem az én járművemre fájt a foga.

Egy szemmel láthatóan lepukkant atyánkfia jött a garázsomhoz vasfűrészt kérni, mert úgymond beesett a csatornába a biciklikulcsa, s kénytelen levágni róla a lakatot. A jóember kinézete és a nála levő prémiumkategóriás női kerékpár közötti ordító ellentét miatt ugyan nem tudott megnyerni az ügynek, de bevallom, így is a bűnpártolás vétkébe estem.

Gyakorlat hiányában későn kapcsoltam, hogy talán nem kellett volna útjára engedni őt, hátha a törvény embereit is érdekelte volna a vele való találkozás. De ő kis hal volt valójában, az igazi profik nagy tételben utaznak, mint a mostani, megyénkben lábra kapott bicikli-lopási hullám tettesei is tehetik. Náluk pedig az orgazdák is hozzátartoznak a bolthoz, s valószínűleg ez a gyenge szem a láncban, ahonnan indulva minél hamarabb végére lehet járni a dolognak. Szerencsére a szigorodó odafigyelésnek és a kerékpárok mind elterjedtebb nyilvántartásának köszönhetően nem egy felfelé ívelő iparágról van szó, s remélhetőleg jelen esetben is komoly esély van az ügy mihamarabbi szerencsés befejezésére.