2019.12.19. 06:10
Kommandósok mentek az embercsempészért (videó)
A banda tagjai migránsokat vittek Nyugat-Európába.
Embercsempészés gyanújával folytat nyomozást egy magyar bűnszervezet tagjai ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön reggel.
Egy 31 és egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.
A szervezet tagjai 2019 második felében a gyanú szerint „vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek Magyarországon, valamint Szlovénia, illetve Horvátország területén tartózkodó illegális migránsok Nyugat-Európába történő eljuttatásában”.
A szállítási feladatokat „alkalmanként maguk végezték, illetve magyar állampolgárságú sofőröket bíztak meg”.
A közlemény szerint a magyar nyomozók szorosan együttműködtek a szlovén és a horvát társhatóságokkal, mivel ezekben az országokban idén több embercsempészt elfogtak, akik tagjai voltak a „hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő, több személyből álló, embercsempész bűnszervezetnek”, amelyet K. Milán vezetett.
A csoport tagjainak elfogására e hét elején összehangolt akciót tartottak Sopronban és Mezőfalván. A 31 éves K. Milán mellett előállították a 21 éves R. Franciskát és a 35 éves N. Norbertet, és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=TRPmqq-PfxY&feature=emb_logo
A két férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság elrendelte.
Az ügyben „további elkövetők elfogása és elszámoltatása várható” – áll a közleményben.