2007.12.21. 12:25
Januártól új vezetés a megyei kórházban
Három hónapja vette át dr. Sélleiné Márki Mária a megyei Hetényi Géza kórház irányítását. Az elmúlt időszakban sok feladattal kellett szembesülnie és megoldania.
— Arra törekedtem többek között, hogy az intézmény minden egyes osztályáról pontos helyzetképet kapjak — mondta a főigazgatónő. — Ezért átfogó egyeztetést, ismertetést kértem az egyes osztályok osztályvezető
főorvosától, főnővérétől és egy-egy meghatározó szakemberétől. Igen
tanulságos eredménnyel zárultak ezek a beszélgetések, számos pozitívumra és negatívumra derült fény, főként a betegellátás, adminisztráció, munkaszervezés területein. Jól működő osztályként ismertem meg például a traumatológiai, az aneszteziológiai-intenzív és a kardiológiai osztályt.
Vannak azonban olyan osztályok, ahol arra van szükség, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a működést és elősegítsük a változást. Két fontos tényezőt emelnék ki a szakmai munka prioritása mellett, a létszám és a teljesítmény felülvizsgálatát.
Az új igazgató január 1-től jelentősen átalakítja a kórház közvetlen
vezetését is, hiszen ahogy mondja, a menedzsment még nem úgy működött, ahogyan azt elképzelte.
— Az egyik legnagyobb változás, hogy megváltunk a korábbi fejlesztési
igazgatótól, dr. Némedi Máriától. Átmenetileg a munkakörhöz tartozó
feladatokat megosztjuk — tájékoztatott dr. Sélleiné Márki Mária. — Az
orvos-igazgató, dr. Sebestyén Mihály mostantól főigazgatói főtanácsos
főorvosként dolgozik. 2008. január 1-től dr. Kovács László főorvos
megbított orvos-igazgatóként tevékenykedik, akivel dinamikusabb
orvosszakmai vezetés képviseletében állapodtunk meg. A kórház megbízott gazdasági igazgatója Pelléné Polónyi Ágnes, az ápolási igazgató
változatlanul marad Maroska Anikó, a minőségirányítási vezető pedig dr.
Tölgyes Anna, immár a vezetés tagja. A közvetlen munkát segíti a
főigazgatói vezetői testület, melynek tagja még dr. Bebe Ildikó, a
Rendelőintézet vezető főorvosa, Kardos Erika, az
informatikai-finanszírozási osztály vezetője, Turi Gyuláné, aki a
humánpolitikáért felel, dr. Őri Adrienn jogász, illetve két osztályvezető
főorvos, dr. Rédl Jenő és dr. Grúber Károly. Bízom benne, hogy a
segítségükkel igazán hatékonyan tudjuk majd működtetni a betegek
gyógyulását szolgáló kórházat.
kórház irányítását. Az elmúlt időszakban sok feladattal kellett
szembesülnie és megoldania. Szilvási Zsuzsa -->