2019.01.05. 08:45
Ilyen a Király ötven árnyalata
Január 10-én nagyszabású koncerted ad Király Viktor.
Az énekes az ECHO TV Kultúrklub című műsorában elmondta: 10 év telt el a Megasztár című tehetségkutató megnyerése óta, mely idő alatt nagyon sok oldalát megmutatta, több zenei irányt kipróbált, számos lemezzel, dallal, koncerttel lépett a közönség elé. A Király 50 árnyalata címmel is arra szeretett volna utalni, hogy mennyi mindent foglalt magában pályafutásának első tíz éve.
Hozzátette: egy zenész ugyanakkor mindig többre törekszik, sosem áll meg a részsikereknél, és tudja: mindig lehet jobb. Az énekes elárulta: egyik legfontosabb célja, hogy most újabb „ugródeszkáról” indíthassa a következő tíz évet, mely során reményei szerint még nagyobb termeket tölthet majd meg produkciói révén. Tervei között szerepel egy fellépés a Budapest Arénában, és szívesen nyitva Nyugat-Európa, Amerika felé is.
Király Viktor azt is „megsúgta”, hogy a Király 50 árnyalata című nagyszabású koncertjén a legnagyobb slágerek, illetve eddig sosem hallott dalok hangoznak majd el, és olyan művészek lépnek vendégként a színpadra, mint a nővére, Király Linda, Balázs Fecó vagy Majka.
A teljes beszélgetés:
Borítókép: Király Viktor és Major Melinda az ECHO TV stúdiójában.
Forrás: Youtube / ECHO TV