Az éber kóma határán él évek óta a fiatalember

A városszéli, egyszerű házhoz nem könnyű eljutni. Az utolsó száz métert sáros földúton tesszük meg, kutyák csaholása kíséri utunkat. Libasorban ballagunk a Burján család otthona felé. Látogatásunk egy sajátos „terápia” része, hisszük, hogy beszélgetésünk a legjobb orvosság Sanyi betegségére.

A fiatalember öt esztendővel ezelőtt, egy forró nyári napon a martfűi sportpályán, labdarúgóedzés közben lett rosszul, majd élettelenül zuhant a földre. Bár a sportvezető azonnal hívta a mentőket és a társak megkezdték az újraélesztést, mégis eszméletlen állapotban került a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályára. Sanyi túl sokáig volt oxigénhiányos állapotban, évek alatt sikerült csak az éber kóma határáig is eljutnia.

– Jaj, de várta már a fiam magukat! – fogad bennünket Burján Zoltánné, a három gyermekét egyedül nevelő édesanya.
– Jöjjenek, de gyorsan csukják be az ajtót, Sanyi most gyógyult fel megfázásából!
Igyekszünk hát beljebb a piciny ház steril szobájába, a húszéves fiatal birodalmába. A fiú tekintete a tévé felől ránk irányul, arcán mosoly jelenik meg. Az egyik vendég, Sinka Józsefné Marika odalép az ágyhoz, megsimogatja Sanyit, aki lábát beleteszi az asszony kezébe.

– Így szoktunk „társalogni” – magyarázza az asszony.
– Mivel Sanyi beszélni nem tud, kialakított egy sajátos kommunikációt a lábával. Remekül működik! – bólogat.
A másik vendég, Kovács János atya is közelebb megy a fiúhoz, leül az ágya szélére. Mindenféléről beszélget vele: a hogylétéről, az időjárásról, a hétvége történéseiről. A fiatalember figyelmesen hallgatja.
– Sanyikám, és azt a viccet hallottad-e...? – kezd bele egy humoros történetbe. A fiatalember szemmel láthatóan élvezi a pap társaságát, jót nevet a sztori végén.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Burján Sanyit rendszeresen felkeresik a településről. Most éppen Sinka Józsefné, Kovácsik Antal és Kovács János látogatott el hozzá és anyukájához.
Fotó: Mészáros János
[/caption]

– Ennyi csak. Higgyék el, Sanyinak ez az egyik legjobb orvosság most: a beszélgetés, az élénk és valós emberi kapcsolatok – vélekedik Marika, aki elmondja, a helyi Karitász csoportnak volt az ötlete, hogy ily'' módon hozzák „vissza” a fiút. A különleges kísérlet fél éve kezdődött. Azóta rendszeresen meglátogatja valaki Sanyit, hogy pár percet eltöltsön mellette és szobájába vigye a „világot”. Fiatalok és idősebbek, fiúk és lányok egyaránt bekopogtatnak a Burján család ajtaján.
– Látványos javulást tapasztaltunk Sanyi állapotában az elmúlt hónapok alatt – súgja a fülünkbe a földvári diakónus, plébániavezető Kovácsik Antal.

– Rendezettebben mozog, élénkebben reagál mindenre. Megérti, amit mondunk, látják, kacag a vicceken! Hisszük, hogy a szeretet gyógyít!
Az édesanya hozzáteszi, fiáról teljesen lemondtak az orvosok.
– De én tudtam, hogy Sanyika erős szervezete nem adja fel a küzdelmet. Még ha nagyon lassan is, de javulni fog az állapota. Én is mindennap órákon keresztül beszélek hozzá, simogatom, cirógatom. Lám, felébredt az éber kómából is és én hálát adok a Jóistennek, hogy idáig eljutottunk. Ha pedig a látogatók segítségével Sanyi megszólal, én még a földet is megcsókolom örömömben.

Az ápolás és beszélgetés mellett „csoda” is kell

– Sándor történetében a legcsodálatosabb dolog az édesanya folyamatos jelenléte a fia mellett – kommentálja az esetet egy intenzív osztályon dolgozó szakember.
– Mint orvos, nem zárom ki a lehetőségét, hogy a fiatalember állapota javuljon a folyamatos kommunikáció hatására. Mi is beszélünk a kórházban az eszméletlen betegekhez, a nővérek fényképeket tesznek ki az ágy mellé. Fontos az érintés, a beszéd, a zene, amik pozitív változást idézhetnek elő. Sokan kérdezik mostanában, mi a véleményem a két hónapja kómában lévő autóversenyző, Schumacher állapotáról. Nos, akárcsak Sanyinál, nála is előfordulhat látványos javulás, de ehhez gondos ápolásra és valamiféle csodára is szükség van.