Labdarúgás

2024.08.22. 07:00

A vármegye I.-ben is fiatal játékosaira építene a Jászapáti VSE

Az elmúlt két szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a vármegye II-ben a Jászapáti VSE. Tavaly még nem vállalta a feljutást az együttes, idén viszont már úgy látták, hogy készen állnak a vármegye I-es bajnokságra. Menyhárt Dániel játékos-edzőt kérdeztük arról mi változott a tavalyi bajnoki cím óta és milyen célokkal várják az élvonal küzdelmeit.

Kovács Levente

Fiatal játékosaira szeretne építeni a vármegye I-be feljutott Jászapáti VSE, akik két másodosztályban töltött szezon után kipróbálhatják majd magukat az élvonalban is. Menyhárt Dániel játékos-edző bízik abban, hogy meglehet a bennmaradás, ehhez az is kell, hogy játékosai fel tudják dolgozni a vereséget.

Jászapáti VSE, vármegye I., labdarúgás
Gőzerővel készül a Jászapáti VSE együttese a vármegye I-es bajnokságra
Fotó: Pesti József

– Hogyan értékeli az előző szezont?

– Az elmúlt idényünk százszázalékban úgy alakult, ahogy terveztük. Előzetesen nem a bajnoki címet tűztük ki célul, hanem a fiatal játékosainkat szerettük volna beépíteni, de szerencsére mindkettő teljesült, emiatt úgy éreztük, hogy készen állunk a vármegye I-re.

– Két idénnyel ezelőtt is bajnoki címet szerzett a csapat, mégsem vállalták a feljutást. Mi változott azóta?

– A csapat átlagéletkorát és a játékosállományunkat tekintve úgy gondoltuk, hogy szükségünk van még plusz egy évre a másodosztályban, hogy felépítsük a fiataljainkat és tapasztalatot szerezzenek, így nem láttam bölcsnek, hogy egyből feljussunk magasabb osztályba. A fiatal játékosokat nem tudtuk egyszerre beépíteni, ezért ehhez is kellett idő, hogy összekovácsolódjanak, de ezzel sem volt gond, hiszen többen a pályán kívül is barátságot ápolnak egymással, de szükség van arra is, hogy a pályán is jobban megismerjék egymást és a következő legalább öt-hat évben a csapat magját alkossák.

– Hogyan alakult az együttes nyári programja?

–Hathetes felkészülés volt betervezve. Az előző szezon végén leültem a játékosokkal beszélni, hogy a magasabb osztályra való tekintettel tudnánk e növelni az edzésszámot. Így alakult ki, hogy két edzéssel illetve négy héten keresztül egy felkészülési mérkőzéssel dolgoztunk. Az edzőmeccseken kikaptunk a Hevestől 6–3-ra, a Jászberénnyel 1–1-es döntetlent játszottunk, majd vereséget szenvedtünk a Tápiószecsőtől (3–0), és a Mezőkövesd U19-es csapatától is (4–1). Igyekeztünk olyan ellenfeleket keresni, amelyek magasabb szintet képviselnek. Voltak elmaradásaink, de ez nem meglepő. A játékosoknak is rá kellett jönniük, hogy most már nem elég ritmust váltani, szervezettségben és koncentrációban is fel kell nőni, de produkáltunk jó játékrészeket, a Berény ellen például végig egységesek voltunk, emiatt is született az 1–1-es eredmény. Összességében viszont hullámzóak voltunk, a fiatal játékosok még nem tudnak 90 percen keresztül végig egyenletes teljesítményt nyújtani. Itt gondolok a koncentrációra, a taktikai utasítások betartására és a fegyelmezettségre, de amikor jött a félidő vagy egy ivószünet, akkor tudtuk rendezni a sorokat, de ebben fejlődnünk kell, hogy végig koncentráltan futballozzunk egy mérkőzésen.

– Milyen változások történtek a keretben?

– A keretünk egyben maradt nagyjából, egy távozónk volt Vincze Gábor személyében, aki hosszú évek óta védte a kapunkat, de úgy döntött, hogy Jászberényre igazol. Három új játékossal viszont bővült a keretünk, Kóczián Richárd Jászszentandrásról, Faragó Tamás Jászkisérről, Klonga Máté pedig Tápiószőlősről érkezett hozzánk.

– Milyen célokat tűztek ki az előttünk álló szezonra?

– Újoncként egy magasabb osztályban mindig elsősorban a stabil bennmaradás a cél. Látva az előző szezon csapatait, három részre bontanám a mezőnyt. Az élmezőny úgy gondolom hogy kiemelkedik, a középmezőnyben szereplő együttesektől szerezhetünk majd pontokat, és a hátsó öt-hat csapatban lesz majd valószínűleg a mi helyünk, de természetesen szeretnénk elkerülni a kiesést.

– Mi az, amin változtatni kell a magasabb osztályban való jó szerepléshez?

– A hozzáállásunk és az elhivatottságunk is megfelelő. Két dolog van amiben viszont „fejlődnünk” kell. Az egyik az, hogy az elmúlt években jellemző volt ránk, hogy több meghatározó játékosunk is egyszerre volt sérült. Most is ketten küszködünk sérüléssel, nekem a térdemmel vannak gondok, Donkó Ádám pedig a combjával bajlódik. Én még valószínűleg nem léphetek pályára egy ideig, Ádám viszont lehet, hogy már hétvégén bevethető állapotban lesz. A másik dolog pedig, ami talán a legfontosabb, hogy a játékosok megtanulják elfogadni a vereséget. Az elmúlt két szezonban összesen nyolcszor kaptunk ki, de ebben a szezonban valószínűleg több lesz ez a szám. Fontos főleg a fiatal játékosok esetében, hogy megtanulják ezt kezelni, tartsanak ki, ne legyen vita a pályán és próbálják elengedni a vereséget a mérkőzés után, és koncentráljanak a következő meccsre, ahol kihozzák magukból a maximumot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában