Verseny

2024.09.12. 20:30

Ötödik alkalommal díjazták Jászárokszállás legszebb konyhakertjeit

A versenyre 28 nevezés érkezett.

Pesti József

Jászárokszállás idén 5. alkalommal csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei Magyar Örökségdíjas országos programhoz, melyet Sári Kovács Szilvia ötletgazda hívott életre. A szeptember 7-i eredményhirdetésen Pető Judit főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd Antal Péterné Szerző Ildikó polgármester adta át az önkormányzat által felajánlott díjakat.

Az eredményhirdetésre érkezők a felállított karavánon a kertekről készített fotókat tekintették meg
Fotó: Pesti József

A versenyre 28 nevezés érkezett. Mini – 50 négyzetméter alatti – kategóriába kilencen, normálba – 50 négyzetméter feletti – tizennégyen, zárkert vegyesbe egyen, közösségibe összesen négyen jelentkeztek.

A versenykiírás szerint az első helyezésnek már komoly tétje van, hiszen közülük kerülnek ki az országos díjra jelöltek. A zsűri által elvégzett kertbejárások és kialakított döntésük alapján ők a következők:

Mini kategóriában: 

  • Paál Attila és felesége Paálné Major Krisztina
    Normál kategóriában, megosztott első helyen:     
  • Tűzkő Sándor és felesége Csikós Zsuzsanna
  • Braxátor István
  • Szabó Erika és Szabó László
    Közösségi kategóriában, megosztott első helyen: 
  • Jászárokszállási Széchenyi István Általános és AMI Szent Vincze úti konyhakertje 
  • Jászárokszállási Városi Óvoda
    Az díjátadót követően a látogatók megtekinthették a felállított paravánokon a kertekről készített fotóválogatást, majd helyi előadók népzenei műsorával ért véget a ceremónia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában