Retro

2024.09.12. 19:55

Erre a Ladára még Ötvös Csöpi is csettintene: ismerje meg az abonyi gyűjtő történetét!

A világon sokféle gyűjtő létezik, de egyben megegyeznek: a szenvedélyben. Így van ezzel az abonyi Szebeni Péter is, aki hosszú évek óta nagy rajongója a Ladának, mely sokak szívét megdobogtatja még ma is. Rendőrautóként, taxiként „feldíszített” járgányai jártak már fesztiválokon, eseményeken, filmekben, de a szirénával is felszerelt Lada időnként még az utakon is megfordul.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

– Régi történet a miénk. Még szinte „gyerekfejjel”, amatőr szinten kezdtem Ladával versenyezni. Lett egy versenyautóm és bár sikerült néhány komolyabb megméretésre eljutni, végül az anyagiak gátat szabtak ennek a karriernek – kezdte Szebeni Péter. Hosszú, csöndes évek következtek ezután, majd jött a koronavírus-járvány. Péter ekkor eladta az említett verseny verdát. De nem állhatott sokáig Lada nélkül az udvar!

Lada,Abony,Ötvös Csöpi
Szebeni Péter Ladáit a településen is kedvelik, Pető Zsolt polgármester (balra) is nagy rajongója. A rendőr Lada csak bizonyos szabályok betartása mellett használható közúton
Fotó: Beküldött fotó


– Találtam egy „szaladgálósat” – mondta. Majd, hogy csavarjon egyet a történeten, korhű taxiként építette újjá.

– Ezzel a külcsínnel többször jártunk filmforgatáson is. Egyebek mellett a Blokád című filmben tűnik fel az autó. Egyébként amikor a szolnoki TISZApART moziban közönségtalálkozó volt a rendezővel és főszereplővel, a Ladát is elvittem. Mindenki élvezte, hogy nézegetheti, fotózkodhat vele – sorolta az élményeket az abonyi férfi.

Beszerzett még egy gyöngyszemet, rendőrautóvá vált a Lada

– Idővel sikerült egy újabb gyöngyszemhez jutnom, egy hófehér, alap Ladához. Valahogy jött az ötlet, hogy akkor ez pedig rendőrautóvá kell hogy avanzsáljon, így szépen lassan elkezdtem kiegészítőket gyűjteni hozzá  – mondta Szebeni Péter. Hozzátette, szűk öt év alatt takaros kis gyűjteményt sikerült összehoznia. A fanatizmus mellett rengeteg kitartás és energia kell egy-egy darab felkutatásához.

– Mentőknél, tűzoltóknál, magángyűjtőknél, szerelőbázisokon és az interneten kutakodtam utánuk – sorolta az abonyi gyűjtő. 

Bizony nem volt könnyű dolga, ugyanis a rendőrségi villogókat, kiegészítőket a hetvenes évektől kezdték alkalmazni, nem volt egységes irányelv, időről időre alakították, javították, cserélték a kiegészítőket.

– Azért igyekeztem teljesen leképezni a kor jellemzőit. Kutattam, hogy pontosan mely kiegészítők, rádió, villogó passzolnak ebbe az évjáratba – magyarázta a gyűjtő. Azóta eltelt négy év, az autó remekül mutat bárhol, ahol megjelenik, sőt az utakon is lassítanak mellette, hogy alaposan megnézzék maguknak.

– Hozzáteszem, azért közúton nem „csak úgy” közlekedek vele. Jogszabály rendelkezik a hogyanról. Például letakarom a kék villogót és bár a felirattal az oldalán hivatalosan lehetne közlekedni, nekem erre is van mágnesmatricám. Hosszabb útra persze autószállítóval viszem, a gyorsaság és kényelem miatt. De a közelben gyakran jövök-megyek vele – magyarázta az abonyi gyűjtő.

A rendőr Lada, ami nem csak a sofőrjének okoz örömet

Péter elárulta, az autót időnként bérbe adja, változatos helyeken és eseményeken járt már.

– Rengeteg élményt gyűjtöttünk ezzel a négykerekűvel is. Nem csak fesztiválokra szokták elkérni. Volt olyan, amikor esküvői autó lett belőle, de születésnapra is mentek vele az ünnepeltért, akit a rendőrnek beöltözött barátai „bilincsbe verve” szállítottak a buli helyszínére – részletezte mosolyogva Péter. Szívének kedves történet az is, amikor arra kérték, hogy egy idős férfihoz guruljon el vele, akit szélütés ért és a fél oldalára szinte teljesen lebénult.

– Hetven év körül volt a bácsi. Beült, mentünk pár kört, majd amikor kiszállt, könnyes szemmel megsimította, hiszen egykor maga is vezetett. 

Majd azt mondta, szinte érezte az orrában a Lada illatát...hát ilyen is van 

– sorolta a gyűjtő.

Tihanyban is nagyon örültek az egyedi járműnek

Nyáron Tihanyban volt egy nagyszabású születésnap, melynek témája

  • a Pogány Madonna című film;
  • és persze Ötvös Csöpi karaktere köré épült.

– Azért az évek alatt már kialakultak a kapcsolatok és ismeretségek más gyűjtőkkel is, időnként jelzünk egymásnak, ha valaki pont ilyen vagy olyan autót keres. Így kaptunk meghívást erre az eseményre is – árulta el Szebeni Péter.

Hozzátette, az ünnepelt annyira fanatikus a témát illetően, hogy amikor Péter befordult a Ladával egy kapun, a szülinapos Ötvös Csöpiként felkapaszkodott egy kötéllétrán, a film kultikus jelenetéhez hasonlóan – idézte fel az izgalmas pillanatokat. Persze a Lada itt is hatalmas sztár volt, mindenki fotózkodott és pózolt vele.

Bujtor István balatonfüredi szobránál is lefotózták az abonyi rendőr Ladát
Fotó: Beküldött fotó

„Apa, a kutyusos autóval menjünk!”

Péter nagyon kedveli ezt a világot, nem véletlen, hogy két gyermeke is érdeklődő, hiszen szinte beleszülettek édesapjuk hobbijába.

– A nagylányom négy éves volt, amikor ez elkezdődött ez a hobbi, már akkor is nagyon szerette az egészet. Eleinte az unokatestvéreivel vittem őt kocsikázni, imádták a Lada taxi bólogatós kutyáját és az egészségügyi dobozt, sokat játszottak ezekkel – idézte fel Péter. Hozzátette, öröm számára, hogy a gyerekeknek ekkora élmény és járjon bármerre az autó, szerepeljen akármilyen helyszínen van valami, amit nehéz felülmúlni.

– Amikor azt kérdeztem tőlük, hogy mivel menjünk, ők meg rávágták, hogy a kutyusos autóval. Ez azért simogatja az ember lelkét! – árulta el mosolyogva Szebeni Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában