A hetvenéves Ulvicki Mihály egykoron az ország egyik legerősebb embere volt

Ulvicki Mihály évek óta Kőtelken él és gazdálkodik, lehet mondani, hogy kemény munkával tölti a mindennapjait. 

Közel hetvenedik évéhez sem szokott elfáradni?

– Őszintén szólva, nincs időm elfáradni, annyi a meló. A 25 hektár föld mellett, 14 birka és 11 malac képezi az állatállományt. Szeretek Kőtelken élni, hiszen ott nőttem fel, és ami külön öröm számomra, hogy a 90 éves édesanyám a szomszédomban lakik. Tulajdonképpen csak néhány éve költöztem vissza a településre, hiszen évtizedeken át Szolnok volt az otthonom.

– Azt tudjuk, hogy kiváló súlyemelő volt, de hogyan került kapcsolatba a sportággal?

– Szolnokon szakmunkás tanulóként Kocsis Pista bácsi volt a testnevelő tanárom, aki gerelyhajítót próbált belőlem nevelni. Később megismerkedtem a súlyemeléssel is, az MTE-nél Hollóy Tamás szerettette meg velem a sportágat, aki nemcsak kiváló szakember, hanem remek pedagógus is volt. Jó közösségben, nagyszerű hangulatban, komoly munkát végeztünk minden szinten. Az ifik és a juniorok, majd később a felnőttek között is dobogós voltam az országos bajnokságon. Azt tudni kell, hogy abban az időszakban nehéz volt bekerülni a válogatottba, súlyemelőink remek eredményeket produkáltak a világversenyeken. Emlékszem, 1980-ban szakításban 165 kilót, lökésben pedig 192 kilót teljesítettem, ezzel a hatodik helyen zárhattam volna a moszkvai olimpián. Az ötkarikás megméretésen végül Szalai György indult nehézsúlyban, aki a harmadik helyen végzett. Sokan azt mondták, hogy izomagyúak vagyunk, közben 12 másodperc alatt futottam a 100 métert, hat méter fölött ugrottam távolban. Fociban kispályás bajnokságban induló csapatokat vertünk meg. Lábteniszben Szabó Palival párban focistákból álló a duókat győztünk le.

– Mit hozott a folytatás, mivel foglakozott?

– Az ÁÉV-nél dolgoztam, közben edzésekre és versenyekre jártam, ennek köszönhetően tovább javultak az eredményeim, az összetettben már 370 kilót teljesítettem. Később pedig edzőként segítettem be, nemcsak a MÁV MTE-nél, hanem a Danyi Optikánál és a Vállalkozó SE-nél is, egyik tanítványom, Borzi István negyedik helyet szerzett a junior Eb-n. Nem utolsó sorban Kisújszálláson is dolgoztam négy éven át, ahol még ma is nagy sikerrel működik a szakosztály. A ’90-es évek elején honosodtak meg nálunk is az erősport fesztiválok, amelybe én is belefogtam, az erősport szövetség főtitkáraként szerveztem és indultam is a különböző szintű viadalokon.

– Úgy emlékszem, hogy az eredmények sem maradtak el, Ulvicki Mihályt az ország legerősebb emberei között emlegették.

– Örülök, hogy sokan emlékeznek rám, igyekeztem mindig a maximumot nyújtani. Egyéniben kétszeres, míg párosban Kövér Gyulával ötszörös magyar bajnoknak mondhatom magam. Mindezek mellett sok-sok versenyt nyertem, a kupák és érmek nem férnek el a nagy vitrinben.

– Az emberpróbáló viadalokon mik voltak a kedvenc versenyszámai?

– A malomkő- és söröshordó dobás, cipelés. Szerencsére a többi versenyszámtól sem ijedtem meg. Többek között húztam kamiont is, a 160 kilós sóderzsákkal pedig nyolc másodperc alatt értem célba. Abádszalókon több mint két évtizeden át csináltuk a „Ki a legény a gáton?” nevű erősember versenyt, amelyre rendre több ezer néző volt kíváncsi. Mindezek mellett a szolnoki Gulyásfesztiválon, Martfűn, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban és Abonyban is nagy sikere volt a rendezvényeinknek. Nem számoltam utána, de legalább száz versenyen indultam vagy vettem részt a szervezésében. Csoda szép idők voltak. Ami jó hír, hogy a szolnoki Zöld-házban ismét megtudjuk nyitni a súlyemelő termet, ahol lehet gyakorolni, képezni a fiatalokat.

– Tanulással, munkával és sporttal telt a hetven év. Szeretne mérleget vonni?

– Minden szinten igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból. Három nevet szeretnék megemlíteni, akik meghatározóak a sport és civil pályafutásomban. Az egykori edzőm, Hollóy Tamás, valamint korábbi munkahelyi főnökeim, F. Bede Ferenc az ÁÉV-nél és Andrási Imre a Szollaknál.

– A család ünneplést mikorra tervezik?

– Három gyermekünk született, mindannyian sportoltak. Sajnos Misi már nincs közöttünk. Szilvia még ma is kosárlabdázik a szeniorok között, Attila a MÁV futballcsapatának a másodedzője. Mindenütt két-két gyerek van, akik tündérek. A napokban biztosan meglátogatnak majd, és közösen ünneplünk.