Világhírű portugál művész alkotását őrzi a szolnoki Damjanich múzeum

– A Világtájak zamata című programsorozatunk következő állomása Portugália. Ha erről az országról beszélünk, mindenkinek a nagy földrajzi felfedezések, a tengerészek és persze a labdarúgás juthat elsőként az eszébe – kezdte előadását a Damjanich János Múzeum múzeumpedagógusa. Barláné Kulánda Krisztina elmondta, különleges élmények fűzik az Ibériai-félsziget kisebbik államához, melyet tavaly februárban egy szakmai program, a „Your treasure - Our treasure” című projekt keretében ismerhetett meg.

A szakember látogatásakor többek között megismerkedett egy ikonikus portugál képzőművész, Paula Rego munkásságával, akinek a múzeumába is eljutott. Sőt, többedmagával ki is próbálhatta azokat a technikákat, amelyekkel a művész dolgozott. A Your treasure - Our treasure program egyik fontos célja azonban az volt, hogy közösen találjanak megoldást arra, hogy miként lehet az idősebb generáció számára vonzó programokat szervezni a kulturális intézményekben.

– A magyar csoport a projektben résztvevő portugál, görög, spanyol és máltai partnerszervezetekkel közösen arra kereste a választ, hogy a szépkorúak által hordozott értékeket miként lehetne a legjobban közvetíteni a fiatalok felé. Szakmai bázisunk egy csodás település, a Lisszabontól 16 kilométerre fekvő Oeiras volt. Mint megtudtuk, itt idősegyetem is működik, mégpedig ugyanolyan formában, ahogy a „hagyományos” felsőoktatási intézmények: az egyes képzéseket szemeszterekre bontják, és több száz tantárgy közül választhatnak az érdeklődők – folytatta a múzeumpedagógus.

Megismerhette Portugália nosztalgikus zenei műfaját, a fadót, valamint a helyi csempeművészetet (azulejo) is, mely máig meghatározza a leghíresebb magánházak, kastélyok, templomok, sőt erődök díszítését.

– Az út során nem maradhatott el a gasztronómia sem. Lisszabon Belém városrészében kóstolhattam meg az ország nemzeti édességét, a Pastel de natát. Ezt a süteményt egyébként a mai nap programján is bárki megízlelheti, hiszen Vincze Rita kolléganőm elkészítette a különlegességet – hívta fel a figyelmet az előadó.

Az élménybeszámoló után Képiró Ágnes művészettörténész vette át a szót, aki a Damjanich János Múzeum portugál kötődéseit tárta a hallgatóság elé.

Mint mondta, a 20. század legnagyobb portugál képzőművészének, Maria Helena Vieira da Silvának és magyar férjének, Szenes Árpádnak egy-egy műve gazdagítja a múzeum gyűjteményét. Az Angyalszárny és hegedűszó és az Hommage à Bartók című alkotások nem tartoznak ugyan a főműveik közé, mégis kiváló kapcsolódási pontot jelentenek a legendás házaspárhoz.

– Vieira da Silva 1925-ben, 18 éves korában költözött Párizsba, hogy művészetet tanuljon. Tanára Szenes Árpád lett, aki tizenegy évvel idősebb volt nála, és ekkor már ismert művésznek számított. A magyar mester Rippl-Rónainál tanult és a nagybányai iskola is óriási hatást gyakorolt rá és általa Vieira da Silvára is. Szenest első pillantásra megigézte az „ibériai lány”, aki 1930-ban a felesége lett – fogalmazott a szakember.

Párizsi tartózkodásuk alatt, 1978–79-ben a Magyar Népköztársaság Párizsi Nagykövetsége és a Magyar Művészeti Alap együttműködésében megjelent egy grafikai mappa Hommage à Bartók címmel. A mappában szerepeltek a francia fővárosban élő, nagy hírnevet szerzett magyar művészek is. Vieira da Silva ekkor már nevesebb alkotó volt férjénél, aki révén bekerülhetett munkája az albumba, majd az ő grafikáikat is tartalmazó mappa egyik példánya a szolnoki múzeum gyűjteményébe.

– Szenes és felesége az évek során nagy népszerűségre tett szert külföldön, hazánkban azonban alig hallunk róluk. Lisszabonban Fundação Arpad Szenes-Vieira da Silva néven egy emlékmúzeumot is létesítettek alkotásaiknak. Sőt, az Amoreiras bevásárlóközpont egyik lépcsőjére is felkerült a fotójuk – hangsúlyozta a szolnoki intézmény munkatársa.

– Gyűjteményünk portugál vonatkozású alkotásait jelenleg a raktárunkban őrizzük, korábban a Bartók 140 kiállításon állítottuk ki a műveket. A mai előadáson viszont ismét megtekinthetik azokat az érdeklődők. A portugálok, megmentve Vieira da Silva művészeti hagyatékát, egy múzeumot hívtak életre, ahol egyenrangúként mutatják őt be a férjével, és ez nemcsak a műalkotások egyenlő elosztásában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az intézmény mindkettejük nevét viseli. A Fundação Arpad Szenes-Vieira da Silva múzeumot a franciák és a portugálok is magukénak érzik. Azt gondolom, mi, magyarok is büszkék lehetünk rájuk – zárta gondolatait Képiró Ágnes.