Már a szomszédban vannak

2024.09.14. 11:25

Sáskainvázió! Túlszaporodtak a rovarok, veszélybe kerülhet a termés

Szakértők szerint a sáskanépesség további növekedésével és a kártételi terület kiterjedésével lehet számolni az elkövetkező években. Hogy kell-e tartani a Jászkunságban sáskainváziótól? Nem lehet tudni, az mindenesetre tény, hogy két szomszédos térségben az elmúlt időszakban túlszaporodtak az olaszsáskák.

Rimóczi Ágnes

A nyár folyamán több bejelentés érkezett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből az elszaporodó és jelentős károkat okozó olaszsáskáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). Sáskainvázió várható?

sáskainvázió
Lehet-e a térségünkben is sáskainvázió? Ki tudja, a rovarok már a szomszédban vannak...
Fotó: Picasa / Forrás: nebih.hu

Homoktövis, répa, krumpli: mindent ettek

A Nébih tájékoztatása szerint idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában észleltek szokatlanul nagy sáskakártételt a termelők. Ezt követően augusztus elején, Csongrád-Csanád vármegyei termelők is jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást. Többek között egy üllési, 2,5 hektáros termőre forduló homoktövis ültetvény érőfélben lévő termését károsították 100 százalékban a rovarok, amit a kormányhivatal helyszíni szemléje is megerősített.

– A termelő elmondása szerint, a több alkalommal végzett rovarölő szeres védekezés ellenére, a permetezést követő napon újabb „sáskainváziót” figyelt meg. 

Emellett több gazdálkodó is arról számolt be, hogy a sáskák a burgonya, a karfiol, a kukorica és a lucerna kultúrákban ugyancsak 100 százalékos kárt okoztak

 – számoltak be a szakemberek.

Hozzátették: a Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén fokozódó sáskakártételről nyilatkoztak a termelők. Mindkét településen 20 százalék körüli kártételt okoztak a rovarok, előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépa táblán, míg Öttömösön a tökfélékben. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait meghagyva. Dacára az elvégzett permetezéseknek, a kártétel 10 százalék körüli volt.

Hogy mi lehet az oka a sáskainváziónak?

– Az idei, csak úgy, mint az elmúlt két év időjárása a sáskák számára kedvezőnek bizonyult, és nagy mértékben hozzájárult több egyenesszárnyú faj, köztük az olaszsáska felszaporodásához. 

2024 júliusa ráadásul a hazai meteorológiai megfigyelések kezdete (1901) óta a legmelegebb és nagyon száraz hónap volt.

 Az idei augusztus pedig a második legmelegebb hónap lett 1901 óta. Mindez „kedvezett” az olaszsáska felszaporodásának a két, aszállyal leginkább sújtott vármegye, azaz Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád homokterületein – részletezték az okokat a Nébih illetékesei.

Hogy kell-e tartani vármegyénkben hasonlótól? Egyelőre nem tudni, a szakemberek szerint azonban szinte bizonyos, hogy a következő évben a sáskanépesség további növekedésével és a kártételi terület kiterjedésével lehet számolni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában