3 órája
Besenyszögre és Tiszasülyre érkezik a kormányablakbusz
A hét utolsó munkanapján Besenyszögre és Tiszasülyre érkezik meg a mobilizált kormányablak, ahol számos hivatalos ügyet el lehet majd intézni. Mutatjuk, mikorra lehet készíteni az iratokat.
Illusztráció
Forrás: MW archív
Fotó: Mészáros János
Szeptember 27-én pénteken két vármegyebeli településen intézhetik ügyeiket helyben a lakosok. Besenyszögre és Tiszasülyre érkezik a kormányablakbusz. Besenyszögön reggel nyolc és délelőtt fél tizenegy között a piactéren parkol majd a mobilizált ügyfélszolgálati hely, Tiszasülyön pedig tizenegy órától délután egyig várják az ügyfeleket a járműben az önkormányzatnál. A kormányablakbuszban egyebek mellett személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, parkolási és diákigazolvánnyal, TAJ-kártyával, erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos ügyeket is el lehet intézni.