Gyász

2024.08.28. 11:32

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a Szigligeti kedvelt vendégművésze, Mihályi Győző

Kedd reggel ébredhettünk arra a tragikus hírre, hogy meghalt Mihályi Győző. A színész közkedvelt vendégművésze volt a szolnoki Szigligeti Színháznak is.

Mészáros Géza

A Jászai Mari-díjas, Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas, Érdemes Művész, a Magyar Hollywood Tanács Paramount Premium-díjas Mihályi Győző a József Attila Színház társulatának több mint húsz éven át volt elismert művésze, hosszú évtizedeken át a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségi tagja, majd elnöke is volt.

Mihályi Győző
Mihályi Győző egy héttel 70. születésnapja után hunyt el
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

Kizárhatták az önkezűséget Mihályi Győző halála kapcsán

A színész hétfőn, az esti órákban hunyt el tragikus hirtelenséggel – olvasható a József Attila Színház közleményében.

Azóta az az információ is napvilágot látott, hogy nem volt súlyos beteg és halálában az önkezűséget is kizárták.

Mihályi Győző 1954. augusztus 19-én született Tiszanánán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött.

A művész 1979-től a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti Színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja, 1992 és 1994 között a Nyitott Színház művészeti vezetője, 1991-től a József Attila Színház tagja volt. Ezt követően, 1998-tól ismét a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művészeként tevékenykedett, 2011-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 2014-2024 között elnöke volt.

Mihályi Győzőnek számos alkalommal tapsolhatott a Szolnoki Szigligeti Színház közönsége. A Tisza parti teátrum társulatának ugyan sohasem volt tagja, azonban a Szigligeti nagyszínpadán m.v. (mint vendég, avagy művészvendég) sok darabban szerepelt.

A szolnoki színház közönsége láthatta őt többek között a 2012-ben bemutatott Hunyadi Sándor vígjátékban, a Három sárkányban, mint id. Csaholyi Balázs, a 2018-ban színre vitt Bernard Slade darabban, a Jövőre veled, ugyanitt George-aként, valamint a 2020-as, Giulio Scarnicci és Renzo Tarabusi komédiában, a Kaviár és lencsében Leonida Papagatto szerepében.

A Szigligeti meghívott művészvendégi feladatai mellett több alkalommal is konferansziéként vállalt szerepet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Díjátadó Gálán, Szolnokon.

Mihályi Győző 70 esztendős volt, egy héttel élte túl a hetedik kerek évfordulós születésnapját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában