Interjú

2024.08.28. 17:23

Egy „másik” Tiszaszentimrét ad át, mint amilyet átvett Koczúrné Tóth Ibolya

„Minden jó út Tiszaszentimrére vezet” – állítja a falu 18 év után leköszönő polgármestere. Koczúrné Tóth Ibolya településvezetői működése alatt „új köntöst” kapott község, ő maga pedig munkássága révén idén három rangos kitüntetésben is részesült. Interjú.

Rózsa Róbert

Felnőtt ember ma az, aki akkor született, amikor Koczúrné Tóth Ibolya 2006-ban először lépett be polgármesterként a tiszaszentimrei községházába. A település azóta jócskán megújult, nem kis részben a falu első emberének köszönhetően. Korábban pedagógusként, művházvezetőként, iskolaigazgatóként is helyt állt, és bár harminc éven át mindig mások szavazatán múlt sorsa, kihívója sosem akadt, az idei önkormányzati választáson viszont mégsem indult el. Koczúrné Tóth Ibolyával beszélgettünk.

Koczúrné Tóth Ibolya, polgármester, Tiszaszentimre, elismerés, kitüntetés
Koczúrné Tóth Ibolya (középen) a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés Év polgármestere címét vehette át 2024. augusztus 16-án, Szolnokon
Fotó: Mészáros János

– Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott idén tavasszal, nyáron a vármegyei önkormányzat az Év polgármestere díjjal ismerte el munkáját, Tiszaszentimrén pedig díszpolgárrá választották. Hogyan fogadta az elismeréseket?

– Az ember nem az elismerésért dolgozik, de természetesen jól esik. Ötven év alatt megszoktam, hogy én dicsérek másokat, és bizony furcsa volt a fordított helyzet. Nagyon megtisztelő mindhárom elismerés.

– Emlékszik, milyen volt az első polgármesteri napja 2006-ban?

– Arra határozottan emlékszem, hogy kaptam a jegyző asszonytól egy hatalmas aktát, az átvételi jegyzőkönyvet, azt kezdtem el átnézni. Így igazából az első napom úgy telt, hogy emberekkel nem is találkoztam, hanem egy papírhalmazhoz láttam hozzá.

– Milyen érzésekkel vágott neki a munkának?

– Izgatott voltam, hiszen új dologba kezdtem. Nem tudtam, vajon megfelelek-e a feladatnak. Bár volt alapja annak, hogy el mertem indulni polgármesternek, hiszen 35 évesen a művelődési központ vezetője lettem közel nyolcvan munkatárssal, önálló gazdálkodással. Aztán kiderült, hogy nagyon hasznos volt az a közoktatásvezetői képzés, amit frissen az igazgatói munka előtt végeztem el. Minden pályakezdő polgármesternek javasolnék ilyen képzést! Hiszen nem csak az önkormányzatiságból fontos tájékozottnak lenni, hanem tárgyalástechnikából, vezetési stílusból, protokollból, projektkészítésből egyaránt. Utólag annyit elmondhatok: 35 éves koromtól fogva négyévente mindig mások szavazatán múlt, hogy tovább dolgozhatok-e. Kihívóm pedig sosem volt, sem az iskolában, sem polgármesterként. Megkérdezték: „Indulsz?”. Mondom: „Igen”. „Akkor jó!”. Másoknak is ilyen harminc évet kívánok.

– Ön szerint miért támogatták rendre?

– A lényeg talán az, hogy egy vezető tisztelje a másikat. Tisztelje a gyerekeket, a kollégákat, az embereket. Ha tisztelettel vagyunk az emberek iránt, akkor bennünket is tisztelnek. A másik a hitelesség. Ha valaki hiteles, akkor elfogadják. A hamisságot hamar átlátják az emberek. Fontos a munka iránti alázat is, és hogy világos céljaink legyenek. A megvalósításhoz pedig szükséges egy jó csapat. Utóbbi kapcsán szerencsés voltam. Remek jegyzővel dolgoztam, a képviselő-testület összetétele is alig változott 18 év alatt.

– Milyen mérleget vonna polgármesteri munkásságából?

– Sokkal többet meg tudtam valósítani annál, mint amit reméltem, kicsit erőn felül is teljesítettem. A legnagyobb eredménynek az önkormányzat anyagi helyzetének a stabilizálását tartom. Hitelünk nincs, biztonságos a működésünk. Közel 3,6 milliárd forint fejlesztés jött a településre 2006 óta, minden közintézményünket felújítottuk, jelenleg is zajlik a művelődési ház és az iskola tornatermének felújítása. Másfél milliárd forintos szennyvízberuházást hajtottunk végre úgy, hogy a lakosoknak egy forintjukba sem került. Közel száz százalékban burkoltak a község útjai, és a település környéki utak is megújultak. Mondhatnánk: minden jó út Tiszaszentimrére vezet. Emellett elismertek foglalkoztatási programjaink: paprikaüzem épült, foglalkozunk sertés és tyúktartással, tésztaüzemünk van. E téren önellátóak vagyunk.

– Az idei önkormányzati választáson viszont már nem indult el. Mivel foglalkozik októbertől, miután átadja a községháza kulcsát?

– Főállású nagymama leszek. Szüksége lesz rám az unokáknak, a családnak, így október 1-jétől már csak a családomnak és magamnak törekszem majd megfelelni. Abban viszont nagyon igyekszem majd!

Koczúrné Tóth Ibolya egész életében Szentimréért dolgozott

A születésétől fogva Tiszaszentimrén élő Koczúrné Tóth Ibolya a jászberényi főiskolán szerzett tanítói, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán történelem tanári diplomát, később a BME-n közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsgát tett. Pedagógusként, 1986-tól igazgatóhelyettesként dolgozott a Tiszaszentimrei Vasvári Pál Általános Iskolában, majd 1990-től a önkormányzati Általános Művelődési Központot vezette. 1995-től 2006-ig az általános iskola igazgatója volt, 2006-tól a község polgármestere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában