Éles a rendszer

2024.07.05. 06:55

REpont: ennyi visszaváltó automata működik a Jászkunságban – és még több lesz!

Bár most még átmeneti az időszak, de elindult Magyarországon a fogyasztói visszaváltási rendszer, a REpont automaták működnek. Hogy mi a bevezetett REpont rendszer célja, mit mutatnak a számok országosan és a Jászkunságban, arról Runtág Tivadar beszélt hírportálunknak. A MOHU MOL Zrt. operatív igazgatója csütörtökön járt Szolnokon, többek között erről is egyeztetett az NHSZ Zounok Zrt. vezetőségével.

Rimóczi Ágnes

– Komolyak az elvárásaink és ha mondhatom úgy: magasztosak a céljaink – fogalmazott röviden és lényegre törően a REpont rendszerrel kapcsolatban a MOHU MOL Zrt. operatív igazgatója szolnoki látogatásakor. Runtág Tivadar rámutatott: mindez megteremti a lehetőséget, hogy három éven belül visszagyűjtsék a forgalomba hozott üdítős palackok kilencven százalékát. Ahogy kiemelte: ehhez eddig országosan több mint 2500 automatát telepítettek, háromezer visszaváltóponttal, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében eddig 132 automata üzemel, és ez a szám folyamatosan nő.

REpont
Egyre több a REpont automata, egyre helyen válthatjuk vissza a palackokat a Jászkunságban
Illusztráció Fotó: Csapó Balázs / Forrás: Kisalföld

A REpont rendszerrel jótékonykodhatunk is

– Az egész világon az egyik fő problémát a műanyaghulladékok nagy mennyisége és azok nem megfelelő kezelése okozza. Különösen kiemelkedik a PET palackok helyzete. Több próbálkozás volt, hogy valamilyen módon visszagyűjtsék ezeket, véleményünk szerint a legműködőképesebb lehet, hogy a vásárlókat ösztönözzük, hogy vigyék vissza az ilyen fajta csomagolásokat. Hozzáteszem: Magyarországon nemcsak a PET palackokra vonatkozik a REpont rendszer, hanem az üveg és alumínium dobozokra is – hangsúlyozta a szakember.

– A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ötven forinttal fizetünk ezért többet a boltokban, ezt az összeget azonban visszakapjuk, ha visszavisszük a palackot. A nagyobb üzletekben rendelkezésre állnak az automaták, oda lehet bedobni a megfelelő palackokat, dobozokat. Ahol viszont kisebb mennyiségben várható a visszaváltás, így például kisebb településeken, ott keressük azokat a partnereket, akik kézi visszaváltással oldják ezt meg. Visszaváltáskor a vásárló kaphat egy levásárolható vouchert vagy kifizethetik részére a visszajáró összeget. További lehetőség a jótékonysági cél, idén gyermekegészségügyi intézményeket támogatunk az így keletkező alapból – részletezte a lehetőségeket Runtág Tivadar.

REpont
Runtág Tivadar, a MOHU MOL Zrt. operatív igazgatója beszélt hírportálunknak a REpont rendszerről
Forrás: NHSZ

Cél, hogy palackból palack, dobozból doboz legyen

Ahogy az operatív igazgató rámutatott: jelenleg egy átmeneti időszak zajlik.

– Bár már január elsejétől készen áll a rendszer, a gyártók lehetőséget kaptak, hogy július 1-ig gyárthatnak jelölés nélküli palackokat. A gyártók még június végégig eladhatták ezeket a kereskedőknek, tehát a boltok polcain most még lehetnek ilyen termékek. Várhatóan hónapokon belül ezek a készletek kifutnak, utána teljesen egyértelmű lesz, hogy a palackok visszaválthatók – hangsúlyozta.

Ahogyan kiemelte: ezt az Európai Unióban kötelező előírást, ahogy hazánkban, úgy a környező országokban is folyamatosan bevezették, bevezetik.

– Figyeljük a tanulságokat, s megosztjuk egymással a tapasztalatokat. Nagy tapasztalat például, hogy a szolgáltató partnereinknek ebben is kiemelt szerepe van, hiszen valakiknek ugye be kell gyűjteni ezeket a palackokat, hogy aztán megfelelő kezelés után hasznosuljanak, lehetőség szerint palackból palack, dobozból doboz készüljön újra  – mutatott rá a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában