Hetven éve közösen élik meg hivatásuk csodáit a Jászberényben végzett tanítók

Első csoda: Szép gesztus volt országunk vezetőitől, mikor 1948 után úgy döntöttek, hogy az elemi iskoláztatás ne 6 osztályos, hanem 8 évig tartó legyen. A mi korosztályunk már a második 8 évig tartó tanulásban részesült, s mivel a háborúban sok pedagógus odaveszett, a Jászberényi Tanítóképzőbe 14 évesen felvételizhettünk. A mi osztályunkba 48 falusi lány jött össze, 1954-re nemcsak érettségizett, hanem keményen tanuló kis tanítónénik lettünk. Az imádott tanítóképzőnkben nemcsak kollégium volt, hanem alsó tagozatos gyakorló iskola is. Ebben a csodálatos intézményben nagyon megbecsülni való, kitűnő tanári testület oktatott, vigyázott ránk és jó tanítókat képeztek belőlünk. A II. évfolyamtól jártunk rendszeresen tanórákat látogatni. A III. évfolyamtól mi is vállalhattunk bemutató órákat, precíz óravázlattal. A IV. év végén érettségit tettünk, ekkorra a mi osztályunk 32 tanulóra szűkült. Alaposan összekovácsolódott, szerető szívű, egymást becsülő baráti csapat lettünk.

Gyakorló tanítóként 52 elsős kisfiút kapott

Második csoda: 1954. szeptember 1-től kit hová helyeztek gyakorló évre, ott kapott osztályt. Én 52 elsős kisfiút. Feladatunk akadt, minden napra óravázlattal készültünk, előírtuk a házi feladatokat, látogattuk a családokat, és tanultunk az év végi diplomáért. Drága jó tanáraink minket vigyáztak, szépre, jóra, az életre és tanítani tanítottak. Mi, mindahányan, megháláltuk, jó tanítók lettünk! Vágytunk az osztálytársakra, így eleinte 5 évente találkoztunk, mindig a szép Jászberényben, a szeretett tanítóképzőnkben. A 35. év letelte után szinte mindnyájunk családjában halálesetekről számoltunk be. Eldöntöttük, innentől kezdve évente találkozunk, ki hol él, saját lakóhelyére hív bennünket. Ezek az évenkénti boldogságos, ünnepélyes, emlékezetes, családias találkozók szívbéli szeretetté váltak, összesen 65-ször találkoztunk.

Három kitüntető oklevelet vehettek át

Harmadik csoda: Hogy megélhettük 3, kitüntető, szívmelengető helyzetet. 2005-ben arany, 2015-ben gyémánt, majd 2020-ban vas díszoklevelet kaptunk. Nem a különösen kimagasló teljesítményeket elismerő kitüntetések ezek, csak amolyan „emlékjelek”! Egy hosszú élet, s befutott pálya minden örömének, fájdalmának, sikerének, kudarcának mérhető, csillogó dokumentumai. A három díszoklevél kiosztása a szeretett tanítóképzőnk dísztermében történt. A gyémánt oklevél idején még sokan éltünk, fényesen maradt meg emlékezetünkben a jövendő kis tanítók csengő hangú kórusától, zenei kísérettel csak nekünk énekelt régi-régi skót dalt.

Hetven év után legutóbb öten találkoztak

Negyedik csoda: A 70 év igen hosszú idő. 2024. május 25-én még élő 12 „kis” tanító nénit próbáltunk összehívni. Agócs Marika egyedül maradt városukban közülünk, ő volt a fő szervező a sok kedves találkozón. Most Ábri Erzsike segítségével győzködték a társainkat. Meglepődtünk, hogy végül csak 5-en vállaltuk az utazást: a székesfehérvári Balázs Magdi lánya Gödöllőről édesanyjával együtt Budapestről hozta Csoszánszki Incit. Ábri Erzsike mérnök unokája Debrecenből vitt el minket, Kunhegyest is útba ejtették értem. (Bibók Zsuzsáért).

Az évek távlatából mára különös erővel ragyognak fel a sikeres, boldog élmények: a jól sikerült tanítási órák hangulata, a kedves ragaszkodó osztályaink emlékei, a megküzdött, de máig megmaradó barátságok jutalma. És egyre ragyogóbbá lesznek a díszoklevelek, melyek elfedik a bajokat, a nehézségeket, hogy mi már csak a derű óráit számolhassuk szép korunkban, a 87-88 évünk vége felé. Mivel a mi korosztályunkban már minden nap ajándék, az előttünk álló idő teljék el nyugalomban, békességben, megbocsátásban, tiszteletben!

A szöveget és a fotókat Mészáros Jánosné Bibók Zsuzsa, kunhegyesi olvasónk küldte be.