Bulvár-celeb

2024.07.02. 05:00

Bűncselekményt követett el Rózsa György

Mindent elmesélt az esettel kapcsolatban.

MW

Rózsa György

Forrás: MTVA

Rózsa György a hétfő reggeli Mokkacino vendége volt, ahol utazással kapcsolatos kalandjairól, unokájáról és egy elévült bűncselekményéről is szót ejtett.

A nyugdíjas műsorvezető elmondta, hogy nemrégiben érkezett haza a Francia Riviéráról, ahol barátaival nyaralt. Az utazás azonban izgalmasra sikerült, ugyanis az egyik kirándulás alkalmával a Cannes-i Fesztiválon találták magukat. Ám nem csak világjárás tölti ki a mindennapjait, ugyanis, ha teheti, minden szabadidejét unokájával, Ádámmal tölti.

Nagyon nagy a szerelem. Ez valószínűleg attól van, hogy ugye minden gyerek szereti a bohócot, én meg ilyen udvari bolond vagyok a kisunokámnak

- mondta a kisfiúval való kapcsolatáról, majd visszaemlékezett saját gyermekkorára.

Rengeteg időt töltöttek a balatoni nyaralójukban, ahol a műsorvezető édesanyja rendszerint egy óriási kondér lecsót főzött, amire addig jártak rá, míg az el nem fogyott.

Meg loptunk, most már megmondhatom, a mellettünk lévő Nagybereki Állami Gazdaságból dinnyét

- avatta be a nézőket régi titkába Rózsa György.

Elévült már ez a bűncselekmény, Gyuri

- mondta Pachmann Péter, akinek azt is elárulta a nagypapa, hogy milyen módszerrel csente akkoriban epret

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!