Gázszivárgás

2023.08.29. 06:55

Hónapok óta nem tud se főzni, se fürdeni a lakók egy része a szolnoki társasházban, segítségben bíznak

Amint arról korábban beszámoltunk, csaknem két hónapja szünetel a gázszolgáltatás Szolnokon, a Kút utca 1. szám alatti társasházban. A helyszínen gázszivárgás miatt kellett elzárni a csapot. Fűtési és melegítési lehetőségek hiányában nehéz helyzetbe kerültek a lakók, akiknek egy új belső gázhálózat jelenthetne megoldást. A rendszer költsége azonban milliós terhet ró az itt élőkre...

Hartai Gergely

A Kút utca 1. számú társasház

Fotó: Mészáros János

– Július elsején történt, amikor az egyik lakástulajdonos a feleségével gázszivárgást észlelt az épületben, amiről értesítették a szolgáltatót. A szakemberek ki is jöttek és megkezdték a probléma elhárítását. Örülök, hogy a pár nem várt sokat a bejelentéssel, hanem azonnal cselekedett – vázolta az előzményeket a társasház közös képviselője. Balázs Jánosné elmondta, a hibát végül kijavította egy vállalkozó, de néhány nap múlva ismét előjött a gázszag ugyanabban a földszinti lakásban.

– Köszönettel tartozunk a szakembereknek, mert azonnal jöttek és rengeteg segítséget kaptunk tőlük. Ugyanakkor gázunk továbbra sincs, a problémát mihamarabb orvosolnunk kell. Mint kiderült, a régi vezetékre már nem lehet rácsatlakozni, ezért új rendszert kell terveztetni a földszinttől az emeletig. Összesen öt szinten, a lakók költségén kell ezt megtenni. Árajánlatot már kaptunk, a számvizsgáló bizottsággal és a tulajdonosokkal pedig több közgyűlést is összehívtunk a témában – folytatta.

A közös képviselő kiemelte, a meghibásodás huszonkilenc lakást, vagyis csaknem nyolcvan lakót érint, akik között idősek és kisgyermekes családok egyaránt vannak. A nehéz helyzetet tovább tetézi, hogy a vállalkozói ártájékoztató szerint mintegy nyolcmillió forintba kerülne a korszerűbb gázhálózat kiépítése. 

Ottjártukkor azt is megtudhattuk, hogy a Kút utcai társasházat 1969-ben építették fel, és gázhálózata is ebből az időszakból való.

– Most még meleg van odakint, de hamarosan beköszönt az ősz, az időnk pedig fogy. Az új hálózat teljes költségét sajnos nem tudják kifizetni a lakók, ezért eldöntöttük, hogy segítséget kérünk. Bármilyen támogatás jól jönne. Elhatároztuk, hogy a napokban felkeressük Szalay Ferenc polgármestert és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselőt is – részletezte a közös képviselő.

Az egyik lakó közben arról számolt be, hogy a gázprobléma miatt felmerült az elektromos fűtés gondolata, ám erről is hamar le kellett mondaniuk, mivel a jelenlegi vezetékek nem bírnák el a fokozott megterhelést. Másikuk arra hívta fel a figyelmet, hogy három iskolás korú gyermekkel él otthonában, ezért elengedhetetlen, hogy a főzés és a fűtés biztosított legyen számukra. 

Van olyan lakó is, aki másutt, az édesanyjánál oldja meg, ha főzni kell, és nála is fürdik.

– Folyamatosan tartom a kapcsolatot a Tigázzal és a katasztrófavédelemmel, minden kötelezettségnek eleget teszünk – vette vissza a szót a ház képviselője, aki zárszavában hangsúlyozta, abban bízik, hogy a lakók összefogásával és külső segítséggel véget érhetnek az áldatlan állapotok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában