Szülővárosában először mutatta be alkotásait Varga Csaba

– Itt születtem 1945-ben, ötéves koromig éltünk Tiszafüreden, mikor édesapámat áthelyezték Egerbe, az iskoláimat már ott kezdtem el – mesélt magáról hírportálunk kérésére Varga Csaba. – Kazincbarcikán végeztem a főiskolát, mint üzemmérnök. Közel negyvenkét év munkaviszony után, 2009-ben mentem nyugdíjba. A faragás, mint hobbi került az életembe, folyamatosan képeztem magam, olvastam és mesteremberektől próbáltam eltanulni a szükséges fogásokat – magyarázta.

Bevallása szerint, időbe telt mire kialakult a saját stílusa, eleinte minden érdekelte, minden típusú faragást és irányzatot kipróbált. Végül a pásztorművészetnél kötött ki, melynek tisztasága és őszintesége ragadta magával. Előszeretettel próbálja ki magát új területeken, a tiszafüredi kiállításon szarumunkákat, használati tárgyakat is bemutatott. Úgy fogalmazott: mindent kipróbál, ami faragható.

– A munkáimat olykor zsűriztetem, részt veszek a Heves Megyei Népművészeti Egyesület rendezvényein, tagja vagyok a Fehérvári Kézművesek Egyesületének is, Székesfehérváron szakkört vezetek – felelte kérdésünkre az alkotó. – Címre, rangra nem törekszem, a munkáimat nem adom el, legfeljebb ajándékként hasznosítom őket, természetesen néha rendelésre faragok egy-egy házszámtáblát vagy kopjafát – folytatta Varga Csaba.

Mint megtudtuk, nyugdíjas éveit egy nyugodt kis dunántúli faluban tölti. Szerény műhelyt szerelt fel, többnyire szaru-, csont- és famunkákat készít. Több közös kiállítása volt eddig, azonban éppen a tiszafüredi az első önálló tárlata, külön öröm számára, hogy erre szülővárosában került sor. Nem ma fogott először vésőt a kezébe, negyvenhat éve immáron, hogy elkezdett faragni. Céljai között szerepel, hogy a szoborfaragás műfajában elmélyítse tudását.