2021.06.04. 07:00
Megméretik magukat a jövő szakemberei
Javában tartanak a szakmai vizsgák. A Szolnoki Szakképzési Centrum tizenegy szakképző intézményében például összesen csaknem kétezer-egyszáz végzős ad számot tudásáról. Ebben a tanévben hetvenegy szakma tanulói vizsgáznak.
A szakácstanoncok is sikeres gyakorlati vizsgát tettek a kisújszállási Illéssy Sándor technikum és szakképző iskolában
Fotó: Daróczi Erzsébet
A Szolnoki Szakképzési Centrum intézményeiben is zajlanak a szakmai vizsgák. A személyes jelenlétet igénylő gyakorlati foglalkozásokat az órarendben rögzített időpontban, szükség esetén tömbösítve, az iskolai tanműhelyekben és a duális képzőhelyeken tartották meg. A gyakorlati órák a járványhelyzet folyamán hozott intézkedéseket szigorúan betartva valósultak meg kis csoportokban.
– A tavaly kialakult tapasztalatok alapján mind pedagógusaink, mind pedig diákjaink számára megszokottan zajlanak a vizsgák – mondta Földváriné Sugár Ildikó, a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.
– Az ehhez szükséges feltételeket idén is sikerül megteremtenünk, így iskoláinkat fertőtlenítettük, a tanulókat pedig kiscsoportos létszámban hívjuk vizsgázni, az utolsó időpont június tizenhetedike lesz. Belépéskor mindig megtörténik a testhőmérséklet mérése, biztosított és előírt a folyamatos kézfertőtlenítés, fokozottan ügyelünk a távolságtartásra és a maszkviselésre. Az írásbeli, illetve az interaktív vizsgákra központi dátumaink vannak, így ezek már lezajlottak. A projektfeladatok megoldásának dátumairól azonban mi rendelkezhetünk, kis létszámú csoportokat kialakítva már ezek is megkezdődtek – tette hozzá a szolnoki iskola vezetője.
Állásajánlatokat kaptak jutalmul
A Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskolájában már át is vehették bizonyítványaikat a sikeres vizsgákat tett szakmunkástanulók. A hetvenöt ifjú szakember közül többen állásajánlatot is kaptak gyakorlati képzőhelyeik képviselőitől szakmunkás-bizonyítványuk mellé – tudtuk meg Toldi Attilától, a kisújszállási intézmény igazgatójától, aki arról is beszélt, hogy iskolájukban hét szakmában vizsgáztattak. A számonkérések a járvány miatti szigorú egészségvédelmi előírások betartásával zajlottak.
A járvány okozta nehézségeket is figyelembe veszik
A jászberényi Klapka György Technikum és Szakképző Iskolában írásbeli és gyakorlati vizsgán adnak számot tudásukról a diákok. Tamás Zoltán igazgató az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban elmondta, hogy tanulóik általában sikeres vizsgát tesznek. A járvány azonban a gyakorlatorientált képzéseket nagymértékben befolyásolta.
– A pedagógusok, a vizsgabizottság tagjai humánusak, és figyelembe veszik a helyzetet, igyekeznek a legtöbbet kihozni a diákokból. Arra kíváncsiak, hogy mit tudnak a tanulók – tette hozzá az intézményvezető.