Hatvan év emlékeit idézték fel a rendhagyó osztálytalálkozón

Az intézmény egyik tantermébe érve a kilencfős „osztályt” Pogány Gyula iskolaigazgató fogadta, aki a résztvevőknek egy-egy névre szóló öregdiák-diplomát adott emlékül. A dokumentum azt bizonyítja, hogy hat évtizeddel ezelőtt a gimnáziumban érettségiztek az egykori tanulók.

Nosztalgiából és kedves emlékekből ezúttal sem volt hiány. A szolnoki diáktársak mellett volt, aki Tápiószeléről érkezett a programra, de olyan diák is akadt, aki egyenesen Körmendről látogatott el a Tisza partjára, hogy együtt idézze fel társaival a régi élményeket. A jeles napra azonban nem mindenki tudott eljönni.

A járvány miatt nem mindenki tudott eljönni

– Egy osztálytársunk évtizedek óta Németországban él, ő is szeretett volna velünk tartani, de a koronavírus-járvány miatt ezt nem tehette. Emellett Győrből is jött volna egyikünk, ám végül ő sem tudta vállalni az utat Szolnokra. Ő már egy ideje a Rába partján él, korábban közgazdász volt, sőt, idegenvezetőként is tevékenykedett a városban – mesélt lelkesen társai életéről Varga Imre, aki Szolnokról érkezett a találkozóra. Mint mondta, maroknyi csoportjuk már most a jövő májust várja, hogy újra láthassák egymást.

– Amikor a járvány nem befolyásolta az alkalmakat, akkor a feleségeink is részt vettek a programokon. Nagy öröm volt ez számukra is, hiszen sokan közülük életre szóló barátságokat kötöttek – taglalta.

Egykori vadászpilóta is mesélt az élményeiről

A megyeszékhelyről érkezett az eseményre Balogh Tibor is, aki a banketten tartalmas életútjáról, és katonai pályájáról beszélt hírportálunknak.

– Én 1943. január 16-án születtem, tősgyökeres szolnoki vagyok. Az érettségit követően nem sokkal a Szovjetunióba kerültem, ahol va­dászkiképzésen vettem részt, később pedig hadnagy vált belőlem – kezdte az egykori pilóta, aki katonamúltjának embert próbáló kiképzéseire máig szívesen gondol vissza.

– Nagyon megszerettem a repülést. A feladatunk az volt, hogy szokjuk a szovjet reptereket, s hogy alaposan megismerjük a légteret. Később aztán Taszárra kerültem MiG-21-esre, majd Pápán szolgáltam. Ott nősültem meg, és a lányom is ott született. Amikor idősebb lettem, Mi-8-as helikopterre jelentkeztem, abbahagytam a vadászrepülést. Sok évig repültem ezzel a helikopterrel, melyre szintén a Szovjetunióban képeztek ki – idézte fel fiatalkori emlékeit Tibor.

Hozzátette, később egy kéthajtóműves, gázturbinás gépre, egy An–26-osra került.

– Óriási élmény volt ez számomra, hiszen ezzel már máshova is eljutottam. Például Brüsszelbe, de Angliában is jártunk vele hivatalos utakon. Emellett a gépnek köszönhetően a Varsói Szerződés tagállamait szintén bejárhattam – tette hozzá.

Ötvennégy éves korában aztán véget ért katonai karrierje, nyugdíjba vonult. Manapság pedig már két kedvenc hobbija, a kertészkedés és a pálinkafőzés tölti ki szabadidejét.

– Az elmúlt évtizedeket értékelve azt mondhatom, hálás vagyok a hadseregnek, hiszen a szigorú fizikai követelményeknek és a sportnak köszönhetően máig nincs baj az egészségemmel. Nincs magas vérnyomásom, nem vagyok cukorbeteg. Hiszem, hogyha egészség van, akkor minden van – mosolyodott el a volt hadnagy.

Közel egyórás összejövetelt tartottak az iskolában

A programon azt is megtudhattuk, hogy az egykori osztály tagjai közül többen is sokra vitték az életben. Volt, aki jogásznak állt, míg más orvos lett vagy agrármérnök, de zenész és pap is kikerült soraikból.

A Verseghy Ferenc Gimnáziumban mintegy egyórás találkozót tartott az osztály. Az eseményen megemlékeztek azokról a társakról is, akikkel többé már nem ünnepelhetnek együtt. Emlékükre, és tanáraik tiszteletére mécsest is gyújtottak a résztvevők.

Legközelebb egy közös ebédet terveznek, ahol bőven lesz alkalmuk beszélgetni

A találkozó előtt beszélgettünk dr. Faragó Gáborral, aki Körmendről jött köszönteni a hatvan éve érettségizett „verseghyseket”.

– Világéletemben ügyvéd szerettem volna lenni, de politikai okokból nem mentem erre a pályára. Mindez már nagyon régen, 1961-ben történt. Ehelyett inkább gyógyszerésznek tanultam, amit egyáltalán nem bántam meg – osztotta meg hírportálunkkal életének mérföldköveit a legmesszebbről érkezett diáktárs.

Elárulta, karrierje a budapesti Egis Gyógyszergyárban kezdődött. A vállalat körmendi üzemét éppen akkoriban kezdték építeni, ennélfogva pályája 1971-től a Vas megyei településen folytatódott.

– Azóta is ott élek, ám már tizenhárom éve nyugdíjba vonultam, mint a körmendi gyár igazgatója. Ettől kezdve a családom jelenti számomra a legfontosabb elfoglaltságot.

Tudni kell, hogy a feleségem szintén gyógyszerész, van egy fiunk, egy lányunk és öt unokánk. A legnagyobb másodéves egyetemista Győrött, a második most érettségizett, fogorvos szeretne lenni... – részletezte.

– Csodás érzés ilyenkor összejönni és nosztalgiázni a többiekkel. Szerettem ezt az osztályt és az iskolát, és szeretnék mindenkivel minél többször együtt lenni. Ezért is ragaszkodtam hozzá korábban, hogy évente találkozzunk, hiszen már tizenhatan elmentek közülünk. A következő programunk egy közös ebéd lesz, ott bőven lesz alkalom beszélgetni, és visszagondolni a régi időkre – zárta szavait dr. Faragó Gábor.