Visszatért az élő cigánymuzsika egy szolnoki étterembe

Két és fél évvel ezelőtt a néhai Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, egykoron, 1978 és ’80 között a Szigligeti Színház színigazgató-rendezője ötlete alapján megszületett a „Muzsikáló Budapest” program. A pályázatra olyan sok vendéglátóhely jelentkezett a fővárosból, a „kirekesztett” vidéki vendéglők pedig oly’ hangosan követelték a részvételi szándékukat, hogy a kormány 2018-ban országos projektté bővítette az éttermi cigányzene hagyományainak támogatására és népszerűsítésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza által kiírt közös pályázatát.

Már tavaly, de idén is a bőség kosarából válogatta össze a szakmai stáb a szerencsés éttermek körét. A kezdeményezésnek az alapelgondolás szerint több haszonélvezője is lehet akár: a cigányzenészek, az érintett vendégfogadók és maguk a vendégek is. A cél – mint a kiírásban megfogalmazták –, hogy minél több magyar étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét, a nemzeti kultúra és az identitás erősödését.

– Őszintén szólva, elsősorban nem az üzlet vezérelt, amikor mi is benyújtottuk az egyébként szűkre szabott határidővel megjelentetett pályázatra a jelentkezésünket – szólaltattuk meg Dancz Jánost, az Evezős Csárda üzletvezetőjét.

– Számomra főleg az apám iránti lelki kötődést jelenti, hogy neveztünk a programra. Édesapám, aki ismert vendéglős volt Szolnokon, igencsak szerette a cigányzenét. A halálát követő búcsúztatáskor is cigánymuzsika kísérte őt utolsó útján. A másik fő szempont volt, hogy ekképpen is támogatom a munkát vállaló romákat. A muzsikálás ugyanis a zenész cigányoknál hagyomány, ami nem szórakozás számukra, hanem a megélhetésnek egy igen kedvelt, de sokszor fárasztó módja. Még nincs pontos rálátásom, hogy hoz-e bármilyen hasznot a zenekar rendszeres fellépése, mindenesetre újabb, érdekes színfoltja vendéglőnknek a jelenlétük – állítja Dancz János.

– A banda két jászladányi és három szolnoki zenészből áll. Hegedűsből, brácsásból, cimbalmosból, nagybőgősből és egy klarinétosból – mutatja be a csárdában muzsikáló együttesét Rácz Attila zenekarvezető, prímás.

– Ha egyenként megkérdez, nem csupán bennünket, hanem a programban részt vevő összes cigányzenészt, biztos lehet a válaszban: mindenki örül ennek a lehetőségnek. Ha csak néhány hónapig is, de kiszámítható fizetésünk van, s nem kell minduntalan fellépések után kuncsorognunk. Itt nem illik az asztaloknál külön bazseválnunk, van egy helyünk, ahol játszunk magunktól, és olykor-olykor odajönnek hozzánk a vendégek és kérnek számokat – beszél a megbízásukról a prímás.

A cigányzenészek szerződése augusztus 1-től no­vember 2-ig szól. Ez idő alatt legalább a hét hat napján, minimum napi három órában kell húzniuk. Juttatásukat külön szerződés szabályozza, ami nem terheli az adott vendéglátóhely költségét.

– Gyakorta járunk az Evezősbe, s nagy örömmel fogadtuk az élő cigányzenét – meséli újdonsült tapasztalatait a szolnoki Király család feje.

– Ha nem is ismerek minden magyar nótát, de sokat fújok. Igaz ugyan, evés közben nem éneklek, de hangulatemelőnek kiváló elem a hazai muzsikaszó ebben az egyébként is magyaros csárdában – magyarázza friss élményeit Király úr.

A cikk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, ezt ide kattintva olvashatja el.