Jászok kalandoztak szentföldi tájakon – I. rész

Ferihegyről megszokott módon indult a gépünk, legfeljebb jellegzetes viseletű ortodox zsidó útitársaink utaltak végállomásunkra. Az érkezés is zökkenőmentes volt, bár az izraeli hatóságok még a tel-avivi repülőtéren is bárkitől indoklás nélkül megtagadhatják a belépést. Egyedül a katonák nagy száma volt feltűnő, mivel az országnak csak két szomszédjával, Egyiptommal és Jordániával van békeszerződése, a többivel máig csendes hadiállapotban áll. Ezért él náluk a mindenkire kiterjedő hadkötelezettség. A férfiak három, a nők két évig szolgálnak, és csak utána kezdenek karrierépítésbe.

A kijáratnál utunk két kulcsembere, Grünhut Éva idegenvezető és buszunk gazdája, Raed várt bennünket. Éva az együtt töltött idő alatt imponáló tudásával, minden zökkenőt áthidaló gyakorlati érzékével igyekezett minél többet megmutatni Izraelből, Raed pedig ezalatt szakadékok szélén, hajtűkanyarokban, meredek emelkedőkön és nagyvárosi dugókban is biztos kézzel és határtalan nyugalommal irányította járművünket.

Bár évezredes bibliai helyszínekért érkeztünk e tájra, a jeruzsálemi Emlékezés hegyén található Jad Vasem emlékmúzeum volt az első megállónk. Azok nevét őrzik ott, akik a vészkorszakban üldözötteken segítettek. Olvashattuk Raul Wallenbergnek, a hazai zsidóságot mentő és az oroszok által elhurcolt svéd diplomatának a nevét, de szolnoki vonatkozású emlékük is van. Az anyai ágon a megyeszékhelyről származó Petneházy Zalán folyamőr törzskapitány 1940-ben Palesztináig jutó pozsonyi menekülők hajóját vitte át a Duna déli aknazárján.

A múzeumban is sok fiatal katonával találkoztunk, mivel lelki nevelésükben a Jad Vasemnek is szerepe van. Éva a közeli Herzl hegyre is felhívta a figyelmünket, melyen történelmük neves alakjai és hősi halottai körében Izrael megálmodója, a Pesten született Herzl Tivadar nyugszik. Ezzel egyelőre befejeződött újkori kitérőnk, bár útközben is többször szembesültünk hasonló emlékekkel. A repülőtérről jövet régi, emlékül hagyott harci eszközök szegélyezték utunkat, de láttunk aknamezőt, kilőtt, majd vidámra pingált jordán harckocsit is, míg alámerültünk a bibliai időkbe.

Elsőnek Keresztelő Szent János szülőfalujába, a Jeruzsálem melletti Ein Kerembe értünk. Mária kútjától, ahol a hagyomány szerint az Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját meglátogató Mária oltotta szomját, gyalog mentünk fel a Vizitáció Templomához, amelyet Mária és Erzsébet találkozásának helyén emeltek. Az egykor perzsák által lerombolt bizánci templom romjaira 1955-ben emelte tájba simuló épületét a Szentföld szerzetes-építőmestere, Antonio Barluzzi. Utunk ­első szentmiséjét itt, a Vizitáció Templomában celebrálta dr. Novák István plébános atya és Pintér Bálint újmisés atya Taczman András ministráns szolgálatával.

A nap végén érkeztünk Betlehem közeli szállásunkra, a palesztin területen álló Beit Sahourba, ahol első ízben találkoztunk a helyi konyha örömeivel. A disznóhús kivételével itt szinte minden megszokott étellel találkoztunk, csupán a gyümölcsök, saláták, és a mifelénk szokatlan öntetek, édességek bősége jelentett újdonságot.

Izrael sajátossága, hogy területén két nagyobb palesztin önkormányzat is található, így útjainkon többször is találkoztunk egy helyi nevezetességgel, az országhatáron belüli határral. Néhol csupán egyszerű szögesdrótról volt szó, másutt több méter magas, őrtornyokkal megerősített betongát jelzi őket. Kapuinál tábla figyelmeztet, hogy oda csak saját felelősségükre léphetnek be izraeli állampolgárok. Aki emiatt bajba kerül, azt a zsidó állam hadserege nem köteles kimenteni, ami azért nem zárja ki a fegyveres beavatkozás lehetőségét sem. Be- és kilépéskor szúrópróbaszerűen ellenőrzik a járműveket, magunk kétszer estünk át ilyen vizsgálaton. Fegyveres izraeli katonák vettek alaposan szemügyre bennünket mielőtt útjára bocsátották buszunkat.

Következő fontos állomásunk a világ egyik legrégebbi működő keresztény istenháza, a Születés Temploma volt. A Jézus világra jöttének helyét őrző élő hagyomány alapján Nagy Konstantin római császár közel 1700 éve építette a történelem viharai által megtépázott, de máig megmaradt bazilikát. Az utóbbi években számtalan új mozaikot, falfestményt tártak itt fel az épület múltjából, ma így áll Jézus születésének helye, a betlehemi barlang fölött. Az épület a római katolikusok, a görög és az örmény ortodoxok birtokában van, és mivel a szentföldi emlékek valamennyi keresztény felekezet közös örökségét jelentik, néha meglepő módon osztozkodnak rajtuk. Az egyik oszlopsor ide tartozik, a másik falszakasz amoda és így tovább.

A Szent Sírhoz nem egyszerű bejutni, előttünk csendben imádkozó afrikaiak, mögöttünk olaszok vártak a sorukra. Egyenként járulhattunk a születés helyéhez, hogy rövid fohászt mondva pár másodpercre mindenki megérinthesse a bölcső helyét jelző ezüst csillagot. Arra ügyelni kell a Szentföldön, hogy térden felüli rövidnadrágban, hölgyek esetében fedetlen vállal egyetlen szent helyre sem lehet belépni. A zsidó emlékeknél, ha férfiak fejfedő nélkül érkeznek, a bejáratnál kipával, a vallásos zsidó férfiak sapkájával várják őket a szokás megtartása érdekében.

A Születés Templomából egyenes út vezet a közeli Bét Száhurba, a Pásztorok mezejére, ahol a születés éjszakáján az Úr angyala a Megváltó születésének örömhírét tudatta az ott legeltető pásztorokkal. Az évszázadok során itt is több, idővel elpusztított templomot emeltek az esemény megörökítésére, ma romjaik között egy új, beduin sátorra emlékeztető istenháza áll. Ezt a békét sugárzó dús növényzettől ölelt templomot is Barluzzi építette 1953-ban, és közelében a ferencesek ősi barlangkápolnája látható, melynek mozaikpadlóját a Szentföld utcáinak, régi házainak padlóihoz, lépcsőihez hasonlóan zarándokok tömegének lába koptatta az évezredek alatt tükörfényesre.

Az egész Szentföldön megszokott látvány, hogy a terület viharos múltja miatt akár modern épületek is korábbi romokat őriznek falaik között, melyek minden darabját nagy gonddal őriznek a mai utódok.

Folytatjuk...