Berekfürdő

2019.04.05. 10:27

Átadták a bereki feldolgozóüzemet

A település kezdetek óta részt vesz a Start-munkaprogramban, héthektáros kertészettel.

Daróczi Erzsébet

A feldolgozót Sári Réka (jobbra) üzemvezető mutatta be.

Fotó: Daróczi Erzsébet

Most ehhez kapcsolódva, a megtermelt javak feldolgozására, tartósítására 300 millió forintos állami támogatással elkészült a Berekfürdői Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó-üzem, melyet szerda délelőtt, ünnepélyes keretek között adtak át.

– Az elfogadott költségvetési törvény alapján idén 180 milliárd forint összegű lesz a közfoglalkoztatásra fordítható forrás. Berekfürdő 2012 óta vesz részt a Start-munkaprogramban, s most ez a beruházás is megvalósult, hogy a megtermelt javakat feldolgozhassák – mondta dr. Hoffmann Imre, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár.

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott is arról szólt, hogy a BM pályázatán elnyert összeg egy XXI. századi feldolgozóüzem kialakítását tette lehetővé.

A feldolgozót Sári Réka (jobbra) üzemvezető mutatta be.
Fotó: Daróczi Erzsébet

Molnár János polgármester megköszönte a támogatást és elmondta, több őstermelővel, környező start-munkás önkormányzattal is egyeztettek már, hogy az üzemnek legyen elegendő feldolgozandó zöldsége, gyümölcse. Értékesítésben a helyi és környékbeli közétkeztetőkre, szállodákra és az ide érkező turistákra gondolnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában