Arzén és levendula: egy őrült darab a szolnoki teátrumban

Sárga cédula tanúskodik arról, hogy Kesselring Arzén és levendulája önéletrajz-ihletettségű mű. Ezen látleletek tartalma szerint a színházi darab karaktermodelljeit az író a főiskolás éveiből, a kollégiumi szálló tarka közösségéből emelte át bizarr bohózatába.

Amit épp akkor vetett papírra, amikor az emberiség a második világháború őrültségeiben, borzalmaiban mélyült el. A szörnyűségekbe sokan belehaltak, azóta is ismeretlen helyen nyugszanak, többen pedig élőhalottként túlélték azt.

Akadtak, akik úgy maradtak életben, hogy fityiszt mutatva neki, kinevették az ördögöt. Csak nagyon keveseknek adódott meg, hogy a világégésen ép és egészséges testtel, lélekkel és szellemmel léptek túl.

A Kiss József rendezésében színpadra állított darabra idegileg igencsak fel kell készülni. Noha mutatványos színháza egyetlen sorral sem tér el az alapműtől.

Idegesítően valószerűtlen, gyomorforgatóan hátborzongató, teátrálisan infantilis, olykor mulatságosan mulatságos. Az biztos, hogy ez a megosztó darab véleményre ösztönzi a nézőt. De hát épp erre (is) való a színház!

A jogerősen megállapított tényállás szerint Amerika a háborgó tengeren sodródva közeledik a világbékétől távolodó, háborúzó Európához. A brooklyni, levendulavirágokkal és -illattal beborított Brewster-ház két korosodó vénkisasszonya, Abby és Martha, kizárólag humanitárius szempontok alapján válogatják ki szállóvendégeik közül a magányos, elesett férfiúkat.

Metodistákat, baptistákat, presbitáriánusokat, egyéb reform-újkeresztény hitvallásúakat. Megszabadítják őket nyomasztó, lelki fájdalmaiktól. És az életüktől. Kávéskanálnyi arzénnal és csipetnyi ciánnal bekevert ribizliborral „gyógyítanak”, mindörökké, ámen.

A Brewster nővérek nem egyedül pszichopaták. Unokaöccseik közül Jonathán, a zombi Frankensteinné átplasztikázott gyilkológép és a skizofrén Teddy, a pincében a Panama-csatornát, egyébiránt a megmérgezettek sírját ásó, magát Theodore Rooseveltként feltüntető, hebehurgya-idióta, trombitás félnótás alak egyaránt jelentősen elmeháborodottak. Harmadikuk, Mortimer talán egyetlen szellemi visszamaradottsága, hogy színikritikus.

Hogy a talán ugyancsak épelméjű Elaine miért vágyik a mindenen meglepődő fiatalúr örök társaságára? A váratlan közjátékokban előbukkanó, a bűnt másodállásban üldöző rend derék őrei egyénileg és csapatban is ügyefogyottak, míg Frankenstein némileg emberségesebb bal keze, dr. Einstein is nem egészében, csupán csak fél eszű.

Az Arzén és levendula nem könnyű és nem is könnyen fogyasztható darab. Nem is könnyen eljátszhatóak a figurái. A szolnoki színészek is nagyon, ám remekül megdolgoznak a valótlan jellemábrázolásokért.

Reménykedjünk, hogy kivételesen betegek és hamarosan kikerülnek a Vidámvölgy nevű gyógyintézetből. A színház ezzel a meghökkentő tartalmú bemutatóval a bolondját járatja a nézővel. A mű pedig tükröt állít a színikritikusok elé is. Még szerencse, hogy jómagam nem vagyok színikritikus, de még csak őrült sem. Én ugyanis Bonaparte Napóleon vagyok!