2019.01.29. 14:45
Éneklés a stressz ellen
Úgy tartja a mondás, hogy a magyar ember lelke benne van a nótákban. Akkor is dalol, ha öröme, és akkor is, ha bánata vagyon. E gondolat nem jár messze az igazságtól, de vélhetően az intimitáson alapuló visszafogottságunk miatt nem danolászunk mi, magyarok nyilvánosan, nap mint nap, úton-útfélen.
A Szolnoki Törvényszéken közelmúltban megalakult Talárda-dalárda tagjai – a hangadó ötletgazda szerint – egyfajta stresszoldásként álltak kórusba. És persze a magamaguk örömére, s majdan, a későbbiekben akár másokéra is.
E hivatali kezdeményezés megsüvegelendő, egyéb közösségek számára is követendő példa. E dalnokok hírnökök is egyben. Azt hirdetik, hogy jó közösségben lenni, közös célért tenni. Több szólamban a maguk búját gyógyítják, a maguk örömét erősítik.
Akár egy vidám bordalt is elkurjantanék a bírósági karalapításhoz, ha lenne az alkalomhoz illő nedűm, de főleg hangom.
Mert ugyan jómagam is egy neves daloskör korinthoszi oszlopos tagja vagyok, ámbátor mostanában csupán passzívan csendes, masszívan merev kőállványként állva dudorászom, miután késő kamaszkori mutálásomat nehezen viseli el az éter és az értő közönség.
A Talárda dalnokai viszont bátran kiereszthetik a hangjukat, jól és hasznosan szólnak így ők együtt. Hiszen már azzal megkezdték a stresszoldást, hogy jelentkeztek énekkarosnak.
